Pesti Srácok

Szijjártó: csakis a világ blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély a Föld megőrzésére

Szijjártó: csakis a világ blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély a Föld megőrzésére

Sok rendkívül fontos feladat áll az emberiség előtt annak érdekében, hogy meg lehessen őrizni jelenlegi formájában a Földet a következő nemzedékek számára, de erre csakis a világ ismételt blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának magas szintű ülésén mindenekelőtt napjaink rendkívüli nehézségeit ecsetelte, és emlékeztetett rá, hogy az utóbbi három évben két óriási sokk rázta meg a világot: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború kitörése.

– szögezte le. Aláhúzta, hogy ezen biztonsági kihívások súlyos és hosszú távú negatív következményként a világ újbóli blokkosodásával járhatnak, illetve elterelik a figyelmet a bolygó megőrzésének problémáiról. Ez ráadásul szavai szerint "ördögi kör", ugyanis a blokkosodás ellehetetleníti a környezet- és klímavédelmi kihívások megoldását. Szijjártó Péter ezért Magyarország és Szerbia nevében felszólalva józan megközelítésre szólította fel a nemzetközi közösséget, és tömbökre szakadás helyett konnektivitást sürgetett, ami így lehetővé tenné a minden fél számára előnyös globális együttműködést a kölcsönös tisztelet alapján. Hangsúlyozta: Magyarország és Szerbia jó példa arra, hogy miként lehet a történelmi ellenségeskedést barátsággá és stratégiai partnerséggé alakítani.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Ezután arra is kitért, hogy az utóbbi időszak válságaiból hazánk rendre megerősödve került ki, ez csakis a nemzeti válaszok miatt volt lehetséges.

– sorolta. A miniszter üdvözölte, hogy ezen válaszintézkedéseknek köszönhetően Magyarország hozzájárulhatott az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak teljesítéséhez. Közölte, hogy a világszervezet jelentése szerint ezen a téren Magyarország a 22., míg Szerbia a 36. helyen áll.

Kiemelte, hogy a víz- és a biztonságos energiaellátás a legfontosabb kérdések közé tartozik, és hazánk elkötelezett az ezzel kapcsolatos feladatok megoldása mellett. A vízhiányról szólva a technológia fontosságát emelte ki, és emlékeztetett, hogy hazánkban kifejlesztett eszközöket használnak a vízgazdálkodásban a világ számos pontján. Mint mondta, a vízellátás már csak a biztonsági fenyegetést jelentő újabb migrációs hullámok megelőzése szempontjából is lényeges. Az energiaválság kapcsán pedig úgy vélekedett: a legfőbb kérdés, hogy miként garantálható a jövőben az ellátás súlyos környezeti terhelés nélkül. Szerinte erre a válasz egyértelműen az atomenergia, amely biztonságos, olcsó és fenntartható módja az áramtermelésnek. Aláhúzta: számos nemzetközi platformon nem a tények, hanem érzelmek alapján zajlik a vita az ügyről, majd reményét fejezte ki, hogy az ENSZ a továbbiakban is kivétel marad.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.