Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a világ ismételt blokkosodása akadályozza a legégetőbb globális kihívások megoldását

Szijjártó Péter: a világ ismételt blokkosodása akadályozza a legégetőbb globális kihívások megoldását

A jelenlegi súlyos biztonsági kockázatok elterelik a figyelmet az emberiség előtt álló legfőbb kihívásokról, a világ újbóli blokkosodása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.

A tárcavezető az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának magas szintű ülésére érkezve kiemelte, hogy a világszervezet 2015-ben fogadta el fenntartható fejlődési céljait, hogy válaszokat találjanak a bolygó megőrzésével összefüggésben felmerülő "elképesztő kihívásokra", ezek azonban mára sajnos egészen más "fénytörésbe" esnek.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Sérelmezte, hogy ezek a súlyos biztonsági kockázatok egyfelől a világ ismételt blokkosodásához vezetnek, másfelől elterelik a figyelmet a legfőbb fenntarthatósági kihívásokról. Hangsúlyozta, hogy ráadásul ez a kettő összefügg és egyfajta ördögi kört alkot, mivel a blokkosodás lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését.

– szögezte le.

– figyelmeztetett.

Víz nélkül semmink sincs

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ENSZ ma a víz- és a biztonságos energiaellátás kérdéseit veszi napirendre, amelyek hosszú távon a legfontosabbak, ugyanis ezek nélkül "semmi sincs". Aláhúzta: Magyarország e két területen különösen erőteljes elköteleződéseket tett, hogy hozzájáruljon a vízhiány okozta válságok megelőzéséhez és a biztonságos energiaellátási formák kidolgozásához.

A vízhiányról szólva a technológia fontosságát emelte ki, és emlékeztetett, hogy hazánkban kifejlesztett technológiákat használnak a vízgazdálkodásban a világ számos pontján Délkelet-Ázsiától Afrikáig.

– mondta.

– szögezte le.

A fenntartható, hosszú távú energiatermelésre kizárólag az atomerőművek jelenthetnek választ

A miniszter végezetül úgy vélekedett, hogy a fenntartható, hosszú távú energiatermelésre kizárólag az atomerőművek jelenthetnek választ. Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évi 17 millió tonnával csökkentheti majd a szén-dioxid-kibocsátását. Közölte, hogy számos világpolitikai és világgazdasági fórumon nem a tények alapján zajlik a vita a kérdésről, majd reményét fejezte ki, hogy az ENSZ a továbbiakban is kivétel marad ezen a téren.

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.