Pesti Srácok

Japán megkezdte a fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedését

null

A tervek szerint megkezdte Japán csütörtökön a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését a helyi halászok és szomszédos országok tiltakozása ellenére.

A hűtővíz óceánba engedésének tervét két éve fogadta el a japán kormány, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pedig júliusban hagyta jóvá az elképzelést, és kimondta, hogy a víz kibocsátása nem jelent veszélyt az emberekre vagy a környezetre.

Kína csütörtökön bejelentette: leállítják a tengeri halak és rákok importját Japánból. A vámhatóság indoklása szerint Pekinget aggasztja a sugárszennyezés kockázata, és az intézkedést "az emberek egészségének védelme érdekében" vezeti be.

A kínai nukleáris biztonsági hatóság szóvivőjén keresztül jelezte: a japán kormány lépését "rendkívül önzőnek és felelőtlennek" tartja. Peking szerint Tokió "a saját érdekeit helyezi az egész emberiség jólléte fölé". A kínai hatóságok egyúttal közölték azt is, hogy a fennhatóságuk alatt álló vizekben fokozni fogják a sugárzás szintjének ellenőrzését.

PestiSracok facebook image

A fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokiói Elektromos Művek Vállalat (TEPCO) röviddel a kínai bejelentést követően jelezte, kárpótolni fogják azokat a japán vállalatokat, amelyeket hátrányosan érint a Peking által bevezetett tilalom. Kobajakava Tomoaki, a TEPCO elnöke hangsúlyozta, hogy Kína kulcsfontosságú kereskedelmi partner Japán számára, és a vállalat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tudományosan alátámassza a hűtővíz óceánba eresztésének folyamatát azzal a céllal, hogy Peking végül mielőbb feloldja az importtilalmat.

A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben egy földrengés és szökőár következtében magolvadás következett be. Bár a reaktorokat leállították, azokat továbbra is hűteni kellett. A hűtővizet később tartályokban helyezték el. Mivel a tárolásra rendelkezésre álló hely fogytán van, a vizet most egy hosszú alagúton keresztül kezdték el az óceánba vezetni.

A hűtővizet kezdetben kisebb adagokban, fokozott ellenőrzés mellett engedik a Csendes-óceánba. Az első adag - mintegy 7800 köbméter - hűtővíz óceánba eresztése nagyjából 17 napig tart majd. A TEPCO tervei szerint a mostanra felhalmozódott több mint 1,3 millió tonna hűtővíz óceánba engedése mintegy 30 évig fog tartani. Japánban több megmozduláson tiltakoztak a terv ellen, különösen a halászatból élő közösségek aggódnak.

A dél-koreai rendőrség őrizetbe vett legalább 16 embert, aki tiltakozásul behatolt csütörtökön abba az épületbe, amely Japán szöuli nagykövetségének is otthont ad. "A tenger nem Japán szemétlerakója" - állt a tüntetők egyik plakátján.

A szöuli kormány hivatalos álláspontja szerint tudományos szempontból nem látja problémásnak a hűtővíz óceánba eresztését, de arra kérte Tokiót, hogy jól nyomon követhető módon folytassa le az eljárást.

Cso Szüng Hvan tengerészeti és halászati miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Dél-Koreának - a nemzetközi közösség felelős tagjaként - nincs más választása, mint elfogadni Japán döntését. "Sajnálatosnak" nevezte az ügyet, de megjegyezte azt is, hogy Japán számára ez "elkerülhetetlen döntés" volt. Cso hangsúlyozta, hogy a fukusimai hűtővíz óceánba engedése nem fog közvetlen károkat okozni a dél-koreai halászati ipar számára.

Han Duk Szu dél-koreai miniszterelnök azt mondta, továbbra is fenntartják a japán halászati termékekre korábban kivetett behozatali tilalmakat, illetve a szigorú ellenőrzési eljárásokat.

MTI; Fotó: MTI/AP/Kyodo News

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.