Pesti Srácok

Szakértők szerint Amerika alulmaradna egy kínai–orosz tömbbel szemben

Szakértők szerint Amerika alulmaradna egy kínai–orosz tömbbel szemben

Az Egyesült Államok elnökének nyaralóhelyén, Camp Davidben rendezik meg azt a találkozót, amelyből talán jobban megérti a világ, hogy az amerikaiak hogyan képzelik el az általuk felépített szövetségi rendszer működését az elkövetkező években. A szóban forgó esemény az amerikai–japán–dél-koreai csúcstalálkozó, amelyet a szakértők már most fontos mérföldkőnek tekintenek - írja a Magyar Nemzet.

jelentette ki Patrick M. Cronin, a The Hudson Institute agytröszt szakértője. Ez az első diplomáciai csúcstalálkozó – a korábbi ilyen formátumú találkozókat más események, például a G7-ek találkozóinak margóján tartották – várhatóan a kölcsönös konzultáció és együttműködés állandó, rendszeresen ismétlődő formuláját indítja el legalább három dimenzióban, méghozzá katonai, gazdasági és politikai területeken.

Ami fontos, az az, hogy egy állandó együttműködési formulát kezdeményeznek, amely a feltételezések szerint bővülni fog. Úgy tűnik, hogy ez az első, katonai terület a leglényegesebb, már csak azért is, mert Ázsiában már most is egy eszkalálódó helyzettel állunk szemben - olvasható a Magyar Nemzet cikkében. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a kínaiak nemcsak egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Tajvanra és a Fülöp-szigetekre, mind katonai létesítményeik bővítésével, mind a vitatott vizeken történő incidensek provokálásával, hanem fokozzák is az együttműködést Oroszországgal és Észak-Koreával. Emellett a növekvő számú rakétakísérletek is a feszültség növekedésére utalnak.

PestiSracok facebook image

A közelmúltban olyan fejlemények is történtek, amelyekre Washingtonban úgy tekintettek, mint amelyek előrevetítik az Amerika és Kína, valamint szövetségeseik közötti rivalizálás kiéleződését a Csendes-óceánon. Szóba került ugyanis egy közös kínai–orosz járőr kiküldése az Alaszka partjainál lévő nemzetközi vizekre. Ez 11 hajóból állt, amire az amerikaiak négy romboló és P–8 Poseidon repülőgépek térségbe küldésével válaszoltak.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.