Pesti Srácok

Észak-Korea az alkotmányba foglalta az atomfegyverprogramot

Észak-Korea az alkotmányba foglalta az atomfegyverprogramot

Észak-Korea módosította alkotmányát, és ennek köszönhetően már az alaptörvény is lehetővé teszi, hogy az ország folyamatosan fejlessze atomarzenálját – jelentette be az országot vezető Kim Dzsongun, akit a KCNA állami hírügynökség idézett csütörtökön. A parlament egyhangúlag szavazta meg a módosítást.

Kim Dzsongun a voksolás előtti felszólalásában hangoztatta, hogy a nukleáris fegyverkezési program "biztosítja a jogot Észak-Korea számára a létezéshez és a fejlődéshez", továbbá elrettentő szerepet betöltve "hozzájárul a térség és a világ békéjének megóvásához". A módosítás azt is lehetővé teszi, hogy Phenjan "gyorsan magasabb szintre fejlessze atomfegyvereit" – tette hozzá, sürgetve egyúttal a program felgyorsítását. Kim Dzsongun – aki nemrégiben Oroszországban járt – új hidegháborúról beszélt, és kijelentette, hogy Észak-Koreának nagyobb szerepet kell játszania a nemzetközi koalícióépítésben azon országok oldalán, amelyek "az Egyesült Államok és a Nyugat hegemóniára törése ellen lépnek fel". Azzal vádolta Washingtont, hogy Japánnal és Dél-Koreával egy "ázsiai NATO" létrehozásán fáradozik, háborúval és agresszióval fenyegetve a térséget.

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt; ennek ellenére csak tavaly rekordszámú, több mint 70 rakétakísérletet hajtott végre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.