Pesti Srácok

Hadrendbe állította az első atom-tengeralattjáróját Észak-Korea

Hadrendbe állította az első atom-tengeralattjáróját Észak-Korea

Észak-Korea bemutatta első, működőképes "taktikai nukleáris támadó tengeralattjáróját" és ahhoz a flottához irányította, amely a Koreai-félsziget és Japán közötti szakaszon járőrözik – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség pénteken.

A 841-es számú tengeralattjáró egy észak-koreai történelmi személyről elnevezve a Kim Kunok hős nevet kapta és Phenjan állítása szerint atomfegyverek szállítására és indítására is alkalmas. A vízrebocsátási ünnepségen Kim Dzsongun észak-koreai vezető az ország egyik legfontosabb "víz alatti támadó eszközének" nevezte a tengeralattjárót, és sürgős feladatként jelölte ki a haditengerészet felszerelését további nukleáris fegyverekkel.

– mondta Kim Dzsongun, utalva ezzel az ország közelében nemrég történt dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlatra és az Egyesült Államok által a térségbe vezényelt két nukleáris meghajtású tengeralattjáróra.

PestiSracok facebook image

Elemzők szerint a hajó egy módosított Romeo-osztályú szovjet tengeralattjárónak tűnik, amelyet Észak-Korea még a hetvenes években kaphatott Kínától. A szakértők a tengeralattjáró képei alapján úgy vélik, hogy a tíz kilövőnyílásos kialakítás arra utal, hogy ballisztikus rakétákkal van felfegyverezve. A szakértők szerint egyelőre még nem tudni, hogy Észak-Korea teljesen kifejlesztette-e már az ilyen rakétákhoz szükséges miniatürizált nukleáris robbanófejeket.

Vann Van Diepen, az Egyesült Államok kormányának fegyverszakértője szerint azonban egy ilyen hadászati eszköz valójában nem egy jelentős tényező az kommunista ország robusztusabb, szárazföldi nukleáris erőihez képest, mert a tengeralattjárók nem biztos, hogy olyan sokáig bírnák egy háború során.

– mondta Vann Van Diepen.

Az elszigetelt Észak-Korea 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre és az elmúlt években különböző rakétákat is tesztelt. Az országnak ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.