Pesti Srácok

Magyar Nemzet: feljelentették Karácsony pénzemberét, több bűncselekmény miatt is nyomoznak a hatóságok

Magyar Nemzet: feljelentették Karácsony pénzemberét, több bűncselekmény miatt is nyomoznak a hatóságok

Nyomozás indulhat Karácsony Gergely bizalmi embere, Perjés Gábor valótlan tartalmú vagyonnyilatkozataival kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben egy magánszemély fordult a hatósághoz azután, hogy a lap megírta, a párbeszédes politikus több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el.

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása gyanújával jelentette fel Perjés Gábort, a Párbeszéd politikusát Tényi István. A közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi a Magyar Nemzet pénteki cikke után fordult a hatósághoz, melyben arról írtak, hogy Karácsony Gergely párttársa önkormányzati képviselő a II. kerületben, ezért évente vallania kell vagyoni helyzetéről.

Tényi feljelentésében úgy fogalmazott: Perjés 2019 novemberében vagyonnyilatkozatában csak azt tüntette fel, hogy az Országgyűlés Hivatalában a Párbeszéd Párt rendezvényszervezőjeként havi bruttó 235 ezer forintot keresett az önkormányzati képviselői tiszteletdíján felül. Csakhogy a politikus 2016 és 2019 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza (röviden: Trafó) felügyelőbizottsági tagjaként, afféle politikai delegáltként évente közel egymillió forintot keresett, de ez a tétel mégsem szerepelt első önkormányzati vagyonnyilatkozatában. „A dokumentumot 2019. november 11-én adta le, ám a Trafóban még 2019. november 30-ig a felügyelőbizottság tagja maradt, vagyis számot kellett volna adnia jövedelméről ” – áll a feljelentésben, amiben az is szerepel, hogy Perjés 2020 végétől a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagságát kapta meg. Ennek azonban nincs nyoma azóta leadott vagyonnyilatkozataiban (2021, 2022, 2023), ami azért problémás, mert ez szintén fizetett tisztség. Ez éves szinten 780 ezer forintot jelentett 2021-ben és 2022-ben, idén pedig már több mint egymillió forintot.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Tényi az adóhatóságnak írt beadványában azt is megemlítette, hogy Perjés a képviselői bemutatkozásában sem mond igazat, amikor azt írja, hogy gyerekkora óta a II. kerület lakója. A legutóbbi két vagyonnyilatkozatát már Törökbálinton keltezte, ahol egy luxusotthonnal rendelkezik, és ide van bejegyezve a Karácsony Gergely vezette 99 Mozgalom Egyesület is.

Több bűncselekmény miatt is nyomoznak

Perjés azért is foghatja a fejét, mert a 99 Mozgalom több mint ötszázmillió forintnyi, állítólag mikroadományokból származó befizetése kapcsán is nyomozást rendeltek el a hatóságok: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és pénzmosás elkövetésének gyanújával, valamint az OTP feljelentése nyomán már hamis magánokirat felhasználása miatt is vizsgálódik.

Az már csak hab a tortán, hogy a Nemzeti Információs központ nyáron nyilvánosságra hozott jelentése arra mutatott rá, hogy Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom számlájára. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt: 917 695 eurót és 3900 angol fontot fizettek be készpénzben. -írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.