Pesti Srácok

Nagy István: a nemzetközi nagytőke irányítja az Európai Unió döntéshozóit

Nagy István: a nemzetközi nagytőke irányítja az Európai Unió döntéshozóit

Az Európai Unió vezetői nem az unió érdekeit védik, a nemzetközi, multinacionális nagytőke piacszerzési akciójának vagyunk szem- és fültanúi – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat.

A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

– húzta alá. Kifejtette: javasolták az úgynevezett tranzitdíj-támogatást, azt, hogy a 27 tagállam közösen hozzon létre egy olyan alapot, amelyből a szállítás költségeit lehet támogatni, hiszen a fő probléma az, hogy a szárazföldi szállítás drágább a tengerinél. Ha az ukrán gabona el tudna jutni a déli, horvát vagy az északi szabadkikötőbe, el tudna jutni a hagyományos útvonalakra, Afrikába és az Arab-félszigetre.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az Európai Unió még májusban engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának –, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban. Nagy István szerint ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Felháborítónak nevezte, hogy az utolsó nap utolsó pillanatában foglalkoztak a kérdéssel, de nem az érintett szakminiszterek bevonásával, hanem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és még a hivatalos tájékoztatás előtt megjelent erről a közlemény.

– jelentette ki. A tárcavezető szólt arról, hogy az eredetileg négytermékes listát kibővítették a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is. Mivel ezen a területen nincs nemzeti hatáskör, szavai szerint "ez egy nagyon kemény és bátor döntés" volt.

– húzta alá, hozzátéve, hogy ha a hazai termelők most tönkremennek, nem lesz, aki a jövőben termeljen. Az agrárminiszter kifejtette: nem követhető nyomon, hogy az ukrán termékeknél milyen vegyszereket használtak, használtak-e genetikailag módosított alapanyagokat.

– mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország a hosszú távú ellátásbiztonság mellett tette le a voksát. Nagy István elmondta: a döntéshez Bulgária végül nem, de Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, és tárgyalásai alapján Románia is fog.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.