Pesti Srácok

Pótolták a demográfiai csúcsot - Elon Muskkal találkozott Novák Katalin Texasban

Pótolták a demográfiai csúcsot - Elon Muskkal találkozott Novák Katalin Texasban

Novák Katalin köztársasági elnök a nyugati világot érintő demográfiai válságról és lehetséges megoldásairól is tárgyalt a Tesla alapító-vezérigazgatójával, Elon Muskkal az autógyártó közelmúltban átadott központjában, Austinban.

Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott.

-írta hivatalos Facebook-oldalán Novák Katalin. Az államfő a találkozó első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül.

PestiSracok facebook image

Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának elmondta, hogy a magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy olyanokkal találkozzon, akik szövetségesek a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez.

-hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval szintén egyeztet a demográfiai kérdésekről is.

Elon Musk a közelmúltban többször fejtette ki véleményét a világ előtt álló népesedési kihívásokkal kapcsolatban és úgy fogalmazott, hogy a demográfiai hanyatlás súlyosabb probléma, mint a klímaválság. A világ leggazdagabb embere, többi között a Tesla autógyár és a SpaceX űripari vállalkozás tulajdonosa a közelmúltban a világ több másik állami vezetőjével is találkozott, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel és Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.