Pesti Srácok

Kettős mérce – A toleráns Angliában rendőrségi nyomásra elmaradt az Izrael-párti tüntetés

Kettős mérce – A toleráns Angliában rendőrségi nyomásra elmaradt az Izrael-párti tüntetés

A rendőrség nyomást gyakorolt egy Izrael-párti imaséta szervezőire London egyik zsidó negyedében. Az indoklásban az szerepelt, mondják le a rendezvényt, mivel aznap London központjában egy palesztinbarát felvonulásra került sor – tudta meg a The Telegraph. A Keresztény akció az antiszemitizmus ellen kénytelen volt lemondani a tervezett „Imádkozzunk Izraelért és a zsidó népért” rendezvényt, miután a rendőrség arra figyelmeztette őket, hogy a résztvevők „megsérülhetnek vagy megfélemlíthetik őket”.

Az imasétát Golders Greenben tartották volna. A szervezők nagyjából 30 ezer ember részvételére számítottak, már csak ezért is érthető a csalódottságuk.

Közölték, hogy „elhallgattatottnak” érzik magukat a rendőrség közbelépése miatt.

Szombaton (aznap) egyébként London központjában egy palesztinbarát gyűlésen 100 ezer résztvevő volt jelen. Két nappal a tervezett Izrael-barát séta előtt a rendőrség azt tanácsolta a szervezőknek, hogy mondják le a rendezvényt. A szervezet csütörtökön hívást kapott a rendőrségtől, amelyben közölték, hogy az eseményt a muszlimok elleni támadásként állították be.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó:

MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.