Pesti Srácok

Menczer Tamás: a külgazdaság áll a magyar külpolitika fókuszában

null

A magyar külpolitika fókuszában a magyar érdek védelme és a külgazdaság áll, mert azon keresztül tartható fenn a beruházások és az export növelése – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Makronóm Intézet konferenciáján, szerdán, Budapesten. Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy a beruházások és az export növelésén keresztül biztosítható a magyar munkahelyek megőrzése és olyan intézkedések fenntartása, mint a családtámogatások, a 13. havi nyugdíj vagy a fiatalok adókedvezménye.

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy Magyarország egy közepes méretű nyitott gazdaság, amelynek fejlődéséhez a beruházások fokozása kell, és a Nyugatról érkező beruházások mellett fontosak a Keletről, illetve a Délről érkezők is. Példaként említette, hogy az elmúlt négy évben keleti országokból, Kínából, illetve Dél-Koreából érkeztek a legnagyobb értékű beruházások, darabszám szerint pedig Nyugatról, főleg Németországból.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Menczer Tamás, hozzátéve, hogy 2010-hez képest megduplázódott az ország exportteljesítménye, ami hozzájárult egymillió új munkahely létrehozásához. Az államtitkár egyben kifogásolta, hogy Brüsszel a kínai gazdasági kapcsolatok korlátozására törekszik. Leszögezte: a magyar álláspont ezzel szemben az, hogy nem az együttműködés Kínával, hanem éppen az együttműködés hiánya jelenthet veszélyt. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2022-ben az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalom 860 milliárd euró volt, miközben ebből Németország, Olaszország és Franciaország együttesen 50 százalékkal részesedett, a magyar részesedés alig több mint 1 százalék volt. Arról is beszélt, hogy a magyar ipar gerincét az autóipar adja, amely félmillió embernek ad munkát, ugyanakkor az autókat a nyugati, az akkumulátorokat viszont a keleti országokban gyártják. Ezért folyik óriási verseny a kínai és dél-koreai akkumulátorgyártó cégek beruházásaiért világszerte.

– emelte ki. Biztonságpolitikai kérdésekről szólva úgy fogalmazott, hogy a háborúk és a válságok korát éljük, amikor felelős döntések szükségesek. A közel-keleti válsággal kapcsolatban kijelentette, hogy a magyar kormány Izrael mellett áll; elismeri az önvédelemhez való jogát, és az eszkaláció helyett a deeszkalációt szorgalmazza. Az ukrajnai háborúról pedig azt mondta, hogy a harcok miatt soha nem volt olyan közel a harmadik világháború kirobbanásának veszélye, mint napjainkban.

– jelentette ki.

– mondta. Arra is kitért, hogy Magyarország energiabiztonsága nem megoldható az orosz gáz és olaj nélkül, mert a gáz 85 százalékát és az olaj 80 százalékát Oroszországból kapja.

– tette hozzá. Migrációs kérdésekről úgy vélekedett, hogy Európa bevándorláspárti felén semmi változás nem történt az elmúlt nyolc évben a migrációs politikában, és Magyarországgal ellentétben Brüsszel semmit sem tesz a helyzet megváltoztatásáért. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban Franciaországban és Belgiumban is bevándorlók európai polgárokat gyilkoltak meg, miközben az európai polgárok azt várnák a politikusoktól, hogy védjék meg őket.

– mondta Menczer Tamás.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.