Pesti Srácok

Robert Fico elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat és a fegyverszállítást Ukrajnának

null

Robert Fico, Szlovákia újonnan kinevezett miniszterelnöke a kétnapos uniós csúcs előtt Pozsonyban, csütörtökön bejelentette: elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat, és nem támogatja az Ukrajnának történő fegyverszállítást sem – számolt be honlapján a Pravda című pozsonyi lap. A témában korábban is hangoztatott véleményét most megerősítő Robert Fico erről a pozsonyi parlament európai ügyi bizottságában beszélt közvetlenül azelőtt, hogy elutazott volna az Európai Unió (EU) vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozójára.

Semmilyen Oroszország elleni szankciót nem szavaz meg, amíg azok esetleges Szlovákiára gyakorolt hatásáról nem kerül egy elemzés az asztalra, és amennyiben kiderül, hogy a szankciók káros hatással lennének Szlovákiára, akkor azok támogatásáról szó sem lehet – hangsúlyozta Robert Fico. Megjegyezte: az újabb Oroszország elleni szankciók felvetése ezúttal a balti államok részéről várható.

– szögezte le Robert Fico. A szerdán már negyedik alkalommal miniszterelnöknek beiktatott szlovák politikus korábban többször is kijelentette: az Oroszország elleni uniós szankciók nem hatékonyak, károsak Szlovákia és az európai gazdaság számára is. A szlovák miniszterelnök szólt az ukrajnai konfliktusról is, amellyel kapcsolatban is megerősítette korábban tett kijelentéseit, miszerint Szlovákia elutasítja az Ukrajnának történő fegyverszállítást és az azonnali fegyvernyugvást támogatja.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Robert Fico. Hozzátette: kormányának álláspontja az, hogy az EU-nak jelenlegi fegyverszállítói szerepét béketeremtő szerepre kellene cserélnie.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.