Pesti Srácok

Szijjártó: aggasztó, hogy Nyugat-Európa különböző városaiban megengedik, hogy terrorszervezetek mellett tüntessenek

Szijjártó: aggasztó, hogy Nyugat-Európa különböző városaiban megengedik, hogy terrorszervezetek mellett tüntessenek

A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülésről beszámolva közölte, hogy az izraeli válság kapcsán erős a megosztottság a tagállamok között. Kiemelte, hogy a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben is, eszerint teljességgel elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valakik rakéták ezreit lövik ki egy országra, emberek ezreinek halálát, szenvedését okozzák, túszokat ejtenek.

-szögezte le.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá.

-fogalmazott. Kitért a civil lakosság biztonságának fontosságára is: mind a tizenöt magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot a Gázai övezetben, ahonnan jelen pillanatban lehetetlen a kijutás.

-mondta. Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy el kell kerülni a térségbeli országok stabilitásának meggyengülését is, ami különösen lényeges azok esetében, amelyek Európa segítségére vannak a migráció fékezésében, mint amilyen például Egyiptom.

-vélekedett. A miniszter támogatásáról biztosította Várhelyi Olivért, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosát az őt ért támadásokkal szemben.

-jelentette ki. A miniszter aggodalmát fejezte ki az egyes nyugat-európai városok utcáiról készült, "riasztó" képekkel kapcsolatban.

-hangsúlyozta.

-mutatott rá.

-közölte.

-fűzte hozzá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.