Pesti Srácok

Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett

Százezrek tüntettek Londonban a palesztinok mellett

Ez volt az ötödik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A mostani londoni demonstráció azonban minden eddiginél nagyobb volt: a Scotland Yard szombat esti becslése szerint a megmozduláson több mint 300 ezren vettek részt.

A szombati londoni tüntetés résztvevői az előző négy demonstrációtól eltérően ezúttal nem a kormányzati főutcához, a Whitehallhoz vonultak, hanem a Temze túlpartján található amerikai nagykövetséghez.

Szombaton volt ugyanis az első világháború harci cselekményeit lezáró, 1918. november 11-én kihirdetett tűzszünet évfordulója, és ezen a napon az évszázados hagyománynak megfelelően minden évben országszerte jelképes néma főhajtással emlékeznek meg a háborúk áldozatairól. Ennek központi helyszíne a háborúk katonaáldozatainak londoni emlékműve, a kormányzati negyed közepén emelkedő Cenotaph, ahol szombaton koszorúzást tartottak. A hivatalos megemlékezés vasárnap lesz, amikor III. Károly király, Rishi Sunak miniszterelnök és számos más vezető közéleti személyiség is koszorút helyez el a Cenotaph tövében, majd a brit fegyveres erők tízezer veteránja tart felvonulást.

Az előző palesztinpárti tüntetéseken a menet minden alkalommal ugyanerre a helyszínre érkezett, a Scotland Yard azonban a mostani hétvégére kitiltotta az emlékmű szélesebb környékéről a demonstráció résztvevőit, és közölte, hogy azonnal őrizetbe vesz mindenkit, aki itt akar tüntetni. A szervezők előre közölték, hogy tiszteletben tartják az emléknapot, és a menet nem érinti a megemlékezések helyszíneit.

PestiSracok facebook image

A londoni rendőrség szombat estig 105 embert vett őrizetbe; nagy többségük a palesztinpárti demonstrációval szembeni ellentüntetések résztvevője volt. A Scotland Yard beszámolója szerint az ellentüntetők jórészt szélsőjobboldali csoportokhoz kötődtek; nem egyet közülük korábban futballhuliganizmus miatt ítéltek el. Jelen volt az ellentüntetéseken az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű, iszlámellenes megmozdulásairól korábbról is ismert szerveződés alapítója, Tommy Robinson és a csoport számos tagja. Az ellentüntetők több helyen összecsaptak a rendőrséggel, és rátámadtak a palesztinpárti demonstráció távozó résztvevőire is, akiktől palesztin zászlókat ragadtak el.

A rendőrségre igen erőteljes nyomás nehezedett a háborús áldozatok szombati emléknapjára meghirdetett palesztinpárti tüntetések betiltása végett. Sir Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnoka azonban az elmúlt napokban többször is kijelentette, hogy ennek jogi küszöbe "rendkívül magas". Suella Braverman belügyminiszter a The Times című konzervatív brit napilapban közölt írásában úgy fogalmazott: ez az álláspont "azt az érzetet kelti", hogy a rendőrségi vezetők "kivételeznek" a palesztinpárti tüntetőkkel, hiszen "a szélsőjobboldali és nacionalista" megmozdulások résztvevőivel szemben – ha agresszívakká válnak – a rendőrség "nagyon helyesen" mindig fellép. A cikkből hatalmas belpolitikai vihar támadt, és Rishi Sunak miniszterelnökre mind erősebb nyomás nehezedik Braverman menesztése végett. Az ellenzéki Munkáspárt nyilatkozata szerint a szombaton utcára vonult szélsőjobboldali ellentüntetőket a belügyminiszter cikke bátorította fel. A Scotland Yard szombaton 1850 rendőrrel biztosította a megemlékezés és a tüntetés helyszíneit, a vasárnapi megemlékező rendezvények biztonságára 1375 rendőr ügyel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.