Pesti Srácok

Szijjártó: a nemzetközi közösség együttes fellépésével elkerülhető lehet a közel-keleti eszkaláció

null

A nemzetközi közösség erőinek egyesítésével elkerülhető lehetne az eszkaláció a Közel-Keleten, a régió országai pedig visszatérhetnének az Ábrahám-egyezmények reményt jelentő pályájára a béketeremtés érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének informális ülésén leszögezte: nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi konfliktus egy brutális terrortámadással kezdődött másfél hónapja Izrael ellen, ezt nem szabad relativizálni.

– hangsúlyozta. Beszédében a helyzet kapcsán három különleges magyar szempontra hívta fel a figyelmet. Először is a Gázai övezetben rekedt civilek megóvásának fontosságát említette, arra térve ki, hogy tizenöt magyar állampolgár is a területen volt, de mostanra a távozni szándékozók mindegyikét sikerült kijuttatni. Ezzel összefüggésben köszönetet mondott egyiptomi és izraeli kollégájának, akik nélkül szavai szerint ez nem lett volna lehetséges.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Rámutatott, hogy Magyarország kizárólag olyan döntésekhez, határozatokhoz és nyilatkozatokhoz tud hozzájárulni, amelyek a terrorszervezetet felszólítják az elhurcolt emberek haladéktalan elengedésére. Illetve hozzátette, hogy Katar fontos szerepet játszik a közvetítésben a túszszabadítás érdekében.

Végül kiemelte, hogy kritikus fontosságú lenne Egyiptom stabilitásának megőrzése Európa számára, az észak-afrikai ország ugyanis a kontinens egyik védőbástyája az illegális migrációs hullámokkal szemben. Úgy vélekedett, hogy miközben a nemzetközi közösség azt kéri Kairótól, hogy mindenkit fogadjon be a Gázai övezetből, hozzá kellene járulni az ország stabilitásának fenntartásához is, Magyarország ezért is ajánlott fel százezer eurót a rászorulók egészségügyi ellátásához szükséges eszközök beszerzésére. Szijjártó Péter kijelentette, hogy Európa biztonságát súlyos kihívások érik napjainkban, és a közel-keleti helyzetnek közvetlen kihatása van a kontinens egészére.

– mondta. Kifejtette, hogy rövid távon a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció, valamint annak elkerülése érdekében, hogy a terrorellenes harc államközi háborúvá szélesedjen.

– közölte a miniszter, felelősségteljes magatartásra szólítva fel. Majd úgy folytatta, hogy hosszú távon pedig vissza kellene térni az Izrael és több arab állam kapcsolatát normalizáló Ábrahám-megállapodások szelleméhez, mivel ez jelentette a legjobb reményt a békére az utóbbi évtizedekben. Ezért azt kérte az egyezmények részes feleitől és a csatlakozást tervezőktől, hogy ne adják fel.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM