Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Guatemala együtt áll ki a keresztény értékek és a hagyományos családmodell mellett

null

Magyarország és Guatemala együtt áll ki a keresztény értékek és a hagyományos családmodell mellett a nemzetközi politikai színtéren, még ha ezért a liberális fősodor nem is kíméli a két országot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint csütörtökön Guatemalavárosban.

A tárcavezető mindenekelőtt arról számolt be, hogy a mostani vizit diplomáciatörténeti esemény, mert a két ország között még soha nem került sor magas szintű látogatásra semelyik irányban. Aláhúzta, hogy Magyarországot aggodalommal töltik el a közelmúlt globális fejleményei, súlyosbodnak a biztonsági kihívások, illetve a világpolitikát is egyre inkább az ellenségeskedés, a kioktatás, az egymás belügyeibe való beavatkozás határozza meg a partnerség helyett.

- közölte. Leszögezte, hogy ehelyett hazánk kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapuló nemzetközi rendet tartana kívánatosnak.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország és Guatemala jövőbeni kapcsolatait is erre szeretnék felfűzni. Rámutatott, hogy a két ország rendkívül messze, több mint tízezer kilométerre van egymástól, ezért az együttműködés legbiztosabb alapját az emberek közötti kapcsolatok tudják adni. Ennek megfelelően a felek véglegesítik azt a megállapodást, amelynek nyomán évente húsz guatemalai hallgató tanulhat majd ösztöndíjjal magyar egyetemeken - tájékoztatott. Kitért arra is, hogy egyre aktívabb a kétoldalú gazdasági együttműködés, a kereskedelem értéke tavaly a korábbi duplájára emelkedett, és elérte a rekordnak számító hétmillió dollárt, de idén is 19 százalékos bővülést regisztráltak.

- tudatta. A miniszter ezután kijelentette, hogy a globális liberális mainstream "folyamatos nyomás, folyamatos támadás" alatt tartja a hazánk által alapvetőnek tartott értékeket.

- fogalmazott.

- figyelmeztetett. Úgy vélekedett, hogy a liberális mainstream nem kíméli azokat az államokat, amelyek készek a kiállásra ezekben az ügyekben, ezért a magyar és a guatemalai kormány szoros együttműködést folytat e téren a globális porondon. Szijjártó Péter leszögezte, hogy mindkét országot súlyos aggodalommal tölti el a közel-keleti fegyveres konfliktus, amelynek a kiindulópontja, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte.

- emelte ki. Aláhúzta: az egész nemzetközi közösségnek felelősségteljesen kell viselkednie az eszkaláció elkerülése érdekében, az ugyanis a történelem egyik legnagyobb humanitárius katasztrófáját eredményezhetné.

- mondta.

- összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.