Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik (Videó)

Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik, és a kormány egyiket sem hajlandó feladni, számára hazánk az első – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Fidesz budapesti kongresszusán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt négy évben kétszer is teljesen feje tetejére állt a világ politikai és gazdasági rendszere, ami nem csupán kríziseket, konfliktusokat, háborúkat hozott magával, hanem azzal is járt, hogy "az európai politikai elit jelentős része gyakorlatilag elveszítette a józan eszét".

– sorolta. Aláhúzta: az európai politikai elit ráadásul mindezen "agyament dolgait" megpróbálja rákényszeríteni mindenkire, és van, akire sikerül is.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország, az ukrajnai háború szomszédságában tisztában van azzal, hogy az emberek életét egyedül béketeremtéssel lehet megmenteni, márpedig ennek feltételei napról napra romlanak.

– figyelmeztetett. Kitért arra is, hogy hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkezik, és így azzal is tisztában van, hogy a nemzet alapja a család, amely anyából, apából és gyerekekből áll.

– fogalmazott. A miniszter érintette a migráció kérdését is, és emlékeztetett, hogy a magyar hatóságok tavaly mintegy 275 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg az Európai Unió külső határán.

– mondta. Hozzátette: fel kell készülni a támadások fokozódására, aminek visszaveréséhez erő kell, amit a kormány számára a Fidesz, azaz "Európa legerősebb politikai családja" jelenti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.