Pesti Srácok

A Hősök terén fogadta Erdoğant Novák Katalin

A Hősök terén fogadta Erdoğant Novák Katalin

Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdoğant, Törökország elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn.

Novák Katalin a Sándor-palotában négyszemközt tárgyalt a török elnökkel. A köztársasági elnök a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Törökország kulcsország Magyarország számára az illegális migráció feltartóztatása, valamint az energiabiztonság szempontjából, de fontos szerepe van az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti konfliktus tekintetében is, amelyekről szintén tárgyalt a két államfő. Törökország NATO-tagállamként is szövetségese Magyarországnak. A NATO kapcsán a két elnök az Észak-Atlanti Szövetség keleti szárnyának kihívásairól, illetve bővítésének nehézségeiről is egyeztetett. Mindkét elnök örömét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumán jók és egyre erősödnek a magyar–török kapcsolatok. Mindketten üdvözölték, hogy ennek jeleként a török elnök magyarországi látogatása alkalmával 17 megállapodás aláírására kerül sor, köztük a két ország közötti kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás aláírására is. Novák Katalin örömét fejezte ki, amiért a két ország között családügyi kérdésekben is együttműködés jön létre.

– írták. Közölték azt is, hogy Novák Katalin és Recep Tayyip Erdoğan részt vesznek a magyar–török közös kulturális évad hétfői nyitókoncertjén a Művészetek Palotájában.

PestiSracok facebook image

Erdoğan elnök az idén másodszor látogat Magyarországra, a két államfő pedig idén harmadszor találkozik személyesen egymással, ami kifejezi a két ország közötti stratégiai fontosságú baráti kapcsolatokat – írták a közleményben, hozzátéve: Novák Katalin előbb a 2023. március 29. és 31. közötti törökországi hivatalos látogatásán folytatott megbeszélést Erdoğan elnökkel Ankarában, majd augusztus 20-án Budapesten.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.