Pesti Srácok

A magyarok azt akarják, hogy Orbán Viktor akadályozza meg Ukrajna EU-csatlakozását

null

Tízből hat magyar (58 százalék) egyetért azzal, ha a magyar kormányfő megakadályozza Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdését az Európai Tanácsban. A Magyar Társadalomkutató felméréséből az is kiderül, hogy a magyar lakosság kétharmada (67 százalék) Ukrajna Európai Unióba történő felvétele helyett egyelőre csupán partnerségi megállapodást kötne a háborúban álló országgal.

Sőt, még a magyar miniszterelnökkel szinte semmiben egyet nem értő baloldali pártok szavazóinak több mint harmada (35 százalék) is ezen a véleményen van. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy még ennél is nagyobb arányban, a magyar lakosság kétharmada (67 százalék) nem tartja aktuálisnak Ukrajna Európai Unióhoz történő csatlakozását, ami helyett egyelőre partnerségi megállapodás megkötésével értenének egyet. A kutatásban minden vizsgált társadalmi csoport (pl. nemek, életkori és iskolázottsági csoportok), de még a kormánypártiak (66 százalék) és a baloldali ellenzékiek (64 százalék) körében is a kétharmados többség osztozik ezen a véleményen.

Külön érdekesség a településtípus alapján történő megkülönböztetés, amiből az látszik, hogy inkább a fővárosban élők támogatják a partnerségi megállapodás megkötését Ukrajnával, hiszen közel háromnegyedük (73 százalék) osztja ezt a véleményt.

PestiSracok facebook image

Magyar Társadalomkutató; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.