Pesti Srácok

Egy DK-s politikus megerősítette, hogy a számlagyárügy összefügg a baloldal kampányfinanszírozási botrányával

Egy DK-s politikus megerősítette, hogy a számlagyárügy összefügg a baloldal kampányfinanszírozási botrányával

Ismeretes, néhány héttel ezelőtt csapott le a NAV egy hatalmas számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre. Azóta kiderült, hogy az ügy érintettje nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Karácsony Gergely nem ismeri az eset részleteit, ahogy a többi baloldali fővárosi politikus sem tud semmit, ellenben a DK-s Szaniszló Sándor szerint összefüggés van a számlagyárügy és a baloldal kampányfinanszírozási botránya között. – írta meg a Magyar Nemzet.

Őrsi Gergely helyzete annyiban sajátos, hogy a II. kerület szocialista polgármesterének közös képe is van Vig Mórral. A Magyar Nemzet így azt szerette volna megtudni, hogy a kerületvezető milyen embernek ismerte meg a praxistól eltiltott ügyvédet. Őrsi megerősítette, hogy kétszer vagy háromszor találkozott Vig Mórral, ám ennek jelentőségét azzal próbálta bagatellizálni, hogy csupán egy elektromos járműflottát néztek meg együtt.

Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes már nem volt hajlandó érdemben reagálni a témában feltett kérdésekre, csakúgy mint V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester: a mikrofon előtt mindketten más, szerintük fontosabb témáról kezdtek sajátos monológba.

A Magyar Nemzet megszólaltatta a DK-s Niedermüller Pétert is, a VII. kerület vezetője szerint az eset nem politikai kérdés. Ehhez képest párttársa, Szaniszló Sándor a Vig Mór ügyet firtató kérdésre a Magyar Nemzet riporterének leszögezte: a Demokratikus Koalíciónak semmi köze nem volt ezekhez az ügyekhez, amelyek külföldről származó kampányfinanszírozást érintenek.

PestiSracok facebook image

Az újságíró azonnal visszakérdezett, jól érti-e, hogy a XVIII. kerületi polgármester az Amnesty-vezér testvérének ügyéről beszél, amire a politikus egyértelmű választ adott: „Minden mindennel összefügg”.

Karácsony Gergely ez ügyben is azt a taktikát követte, amit a 99 Mozgalom gyanús pénzügyeivel és az azok miatt elrendelt házkutatásokkal kapcsolatban: nem tud semmiről.

Magyar Nemzet; Fotó: NAV

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?