Pesti Srácok

Egy új metró építéséről hazudozik a DK-s Szaniszló Sándor, és ezzel egy százmilliárdos beruházást veszélyeztet

null

Teljesen irreális opció választására, a felszín alatt vezetett vasút ötletére motiválja a XVIII. kerületieket Szaniszló Sándor, ezzel százmilliárdos beruházást veszélyeztet. Vitézy Dávid szerint egyre több DK-s polgármester folytat hazugságokra épülő vasútellenes kampányt.

– írta Vitézy Dávid.

Úgy tűnik, a XVIII. kerület DK-s polgármesterét, Szaniszló Sándort ez sem érdekli, továbbra is megpróbálja befolyásolni a kerületieket. Az „árnyékkormány” önkormányzati árnyékminisztere úgy kínál két opciót a lakosságnak, hogy az egyik elképzelhetetlen, viszont a kerület ellenállása a másikat is veszélybe sodorhatja. Szaniszló Sándor már a nyáron is megpróbálta akadályozni a beruházást, amikor a vasutat az M5-ös autópálya mellé száműzte volna, ám a teljesen értelmezhetetlen ötlet olyan súlyos kritikákat kapott a helyiektől és a szakértőktől is, hogy gyorsan ejtették, a mostani „közösségi döntésben” sincs ott a lehetőségek között. Mivel ezen a vonalon nem járnak InterCity-k és tehervonatok, valójában éppen attól a 70 ezer embertől vitték volna jóval távolabb a vasutat, akik a felújítás után gyorsan és kényelmesen juthatnának be Budapest belvárosába.

PestiSracok facebook image

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében a „hazugságokra épülő vasútellenes kampánnyal” kapcsolatban rámutatott, ismét olyan kerület próbálja gátolni a kötöttpályás közlekedés fejlesztését, amit DK-s polgármester vezet.

A 142-es vasútvonal kapcsán már a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy a kormány 514 milliárd forintot fordítana a tiszta üzemű városi-elővárosi közlekedés erősítéséért Budapesten és agglomerációs településein, ennek jelentős részét vélhetően erre a projektre költenék. A Mandiner szerint az illetékes minisztérium még át is terveztette a kerületi szakaszt annak érdekében, hogy az önkormányzat ne akadályozza az engedélyek megszerzését, ám hiába, Szaniszló Sándorék nem hajlandók döntést hozni. A legutóbbi testületi ülés előtt ugyan a polgármester benyújtott egy előterjesztést a témában, ám ezt végül visszavonta arra hivatkozva, hogy „odafigyelnek a Pestszentimrén élők véleményére”.

– jelentette ki Szaniszló Sándor.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.