Pesti Srácok

Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk

Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a hivatásunk

Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából. Erdő Péter hangsúlyozta: az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket.

– mondta a bíboros. Erdő Péter kitért arra: az ember méltósága abból fakad, hogy Isten a saját képére alkotta. Manapság sokan gondolják, hogy az emberi méltósággal nem egyeztethető össze a fizikai szenvedés, hogy a méltó élet a szenvedésmentes élet. Mi, keresztények azonban, az istenképiség felől határozzuk meg az emberi méltóságot, amelynek jelei az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek.

Erdő Péter a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott adatairól azt mondta: nem lepte meg az eredmény, miszerint egymillióval kevesebb katolikus van Magyarországon, mint volt 2011-ben. Ugyanakkor jelezte: nem ért egyet az alkalmazott módszerrel, és a kötelező állami népszámlálás keretében feltett fakultatív kérdésre adott választ nem tartja mérvadónak az ország katolikusainak számát illetően. Az online kérdőívkitöltés meglátása szerint szintén torzít, hiszen a kötelező adatok megadása után sokan kételkedtek az anonimitásban, és inkább nem válaszoltak a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette: természetesen a magyarországi katolikusok fogyása létező tendencia, még ha nem is olyan drámai, mint a népszámlálási adatokból látszik.

A bíboros beszélt arról is, hogy fontos az egyházmegyei közösségek részéről felmerült igény és cél az erősebb közösségi élet. Minél inkább kisebbségi helyzetbe kerül egy keresztény közösség bárhol a világban, tagjai számára annál fontosabb, hogy ne csak a templomban találkozzanak, hanem az élet minden területén szorosan összetartozzanak. Ugyancsak erősödik az igény a szakmai, hivatásbeli közösségekre, a katolikus orvosok, mérnökök, pedagógusok, pszichológusok közösségeire, amelyek tagjai segítik egymást abban is, hogy a hivatásuk gyakorlása során felmerülő morális problémáikat a hit szellemében oldják meg. Az érsekség e közösségek létrejöttét igyekszik segíteni például a Bízd rá magad! szolgálattal, amelynek honlapján katolikus közösségeket lehet keresni, de a különböző élethelyzetekre, így például a házassági krízisre, illetve olyan állapotra, amikor beteg vagy autista gyermek van a családban, is ajánl katolikus szellemiségű segítséget, szakembert az internetes oldal.

Erdő Péter az ukrajnai háborúról szólva kiemelte: noha kevesebb figyelem kíséri, az egyház karitatív szervezetei továbbra is folyamatosan segítik a Kárpátalján élő magyarokat és az oda menekült ukránokat. Az egyház különös gondot fordít az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültekre, különösen a gyerekekre. Több egyházmegyei iskolában vannak ukrán diákcsoportok, közülük kiemelkedik az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola, ahol száz ukrán diák tanul. Jelezte, hogy a háború közelsége a lelkipásztori munkában is megjelenik.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyűlölet, a gonoszság egészen ijesztő, embert pusztító erői jelennek meg a háborús helyzetekben.

– mondta, megemlítve, hogy vannak elkötelezetten, közösségben imádkozó csoportok.

– fűzte hozzá.

A bíboros az elmúlt év magyar katolikusok számára legfontosabb eseményének Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatását nevezte. Hangsúlyozta, hogy az egyházfő ezzel a – 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utáni – második magyarországi útjával a magyar népet, a magyar katolikus közösséget akarta meglátogatni. Lelkipásztori és államközi látogatásra jött egyszerre, talán ezért is fogadta – a katolikus közösségen túl – az egész társadalom ilyen örömmel. A látogatás helyszínei, a meglátogatott közösségek – az állami vezetőkön és a magyar egyház tagjain kívül a halmozottan sérült gyerekek, szegények, menekültek, fiatalok és a karitatív szervezetek – kiválasztása jelzi, hogy Ferenc pápa milyen csoportokra figyel különösen egész péteri szolgálata során. A bíboros kiemelte azokat a pillanatokat, amelyek megmutatták, hogy Ferenc pápa ismeri a magyar nép történelmét és átérzi "a mögöttünk álló hosszú évtizedek szenvedéseit". Megemlítette a jelentet, amikor a Szentatya kezet csókolt az '50-es években vértanúhalált halt pap, Boldog Brenner János szintén pap testvérének a Szent István-bazilikában. Erdő Péter megrendítőnek nevezte a Kossuth téri szentmise zárását, amikor Ferenc pápa az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának Szűz Mária-kegyképe előtt megújította Magyarország felajánlását a Szűzanyának.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.