Pesti Srácok

Lantos Csaba: Magyarország már évekkel korábban teljesítheti 2030-as klímacéljait

Lantos Csaba: Magyarország már évekkel korábban teljesítheti 2030-as klímacéljait

A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a "házi feladatát", aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait - közölte a magyar energiaügyi miniszter szombaton Dubajban.

Lantos Csaba az MTI-hez eljuttatott minisztériumi közlemény szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményben részes felek 28. konferenciáján hozzátette: a magyar példa azt is jól mutatja, hogy lehetséges folyamatos gazdasági növekedés mellett jelentősen csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Azt írták, az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk. A hatályos vállalás szerint ezt a mutatót 2030-ra 40 százalékra tervezte növelni Magyarország.

- ismertették. Kiemelték, a zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzését nemcsak energetikai-klímapolitikai, hanem általános gazdaságfejlesztési és versenyképességi szempontból is középpontba helyezi a kormány. A saját célú előállítás és későbbi felhasználás támogatása hozzájárul a megújulók - adottságainkra tekintettel elsősorban a napenergia - további térnyeréséhez.

PestiSracok facebook image

Magyarország az előrejelzések szerint már 2026-ra elérheti a 2030-ig elvárt 21 százalékos megújuló részarányt a végsőenergia-felhasználásban. A NEKT aktualizált, uniós jóváhagyásra váró változata ezért ezt a célszámot is nagymértékben, 29 százalékra növelheti - jelezték.

- hangsúlyozta Lantos Csaba. Hozzátette: a Világgazdasági Fórum Energiaátmenet Indexe az igen előkelő 18. helyre rangsorolta Magyarországot, 2014 óta több mint harminc helyezéssel léptünk előre a listán.

- mondta. Az energiaügyi miniszter a klímacsúcs alkalmából találkozik Jim Skea professzorral, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) idén nyáron megválasztott elnökével. A tárcavezető kétoldalú találkozókon tekintheti át az energetikai együttműködési lehetőségeket több európai és közel-keleti társminiszterrel.

A küldöttségek a klímacsúcs utolsó hetében vitatják meg és véglegesítik az elfogadni tervezett dokumentumokat.

A jövő évi találkozó már a magyar soros elnökség idejére esik. Így a COP29 előtt és alatt Magyarország vezeti majd az uniós tárgyalócsoportot, koordinálja annak szakmai munkáját. A magyar delegáció idei részvétele tehát a tapasztalatszerzést és felkészülést is szolgálja a jövő évi feladatokra - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.