Pesti Srácok

Nem túl biztató adatok érkeztek Romániából: a magyarellenesek sikerét hozhatja az EP-választás

null

Az ellenzéki, magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megerősödésével magyarázzák romániai elemzők a megkérdezettek látványosan megemelkedett szavazói hajlandóságát a júniusban esedékes európai parlamenti (EP-) választásokon. Az Eurobarométer felmérése szerint annak ellenére nőtt meg az érdeklődés az uniós megmérettetés iránt, hogy a válaszadók nagyja nem érzi Brüsszel hatását a mindennapjaira – írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi: az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest Romániában több mint húsz százalékkal nőtt azoknak a száma, akik valószínűsítik részvételüket a jövő évi EP- választásokon. A friss adatok szerint a 2018-as 53 százalék helyett most 76 százalékos a voksolási kedv, ami kiemelkedően magas, jóval meghaladja az uniós átlagot. Román elemzők egyelőre kétkedve tekintenek a most megjósolt magas részvételi arányra, ugyanakkor többen az AUR népszerűségét látják a számok mögött. A bukaresti sajtóban olyan elemzői vélemények is vannak, amelyek szerint az úzvölgyi katonatemetőben rendezett randalírozás egy főszereplőjeként is ismert George Simion vezette AUR-nak a győzelemre is esélye van az EP-megmérettetésen. Dan Tapalaga, a G4Media portál publicistája szerint a román szélsőségességet az európaival ellentétben a politikai rendszer segített terjeszteni a társadalomban.

– írta az újságíró, aki úgy látja, a Simion-féle párt idővel kicsúszhat az ellenőrzés alól, ahogy más olyan szereplőkkel is történt, akiket a rendszer hozott létre. Mint fogalmazott, majdnem mindegyik ilyen kreálmány végül a mozgatói ellen fordult.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.