Pesti Srácok

Orbán Balázs: Ukrajna uniós csatlakozása ügyében megszűnt az egység

Orbán Balázs: Ukrajna uniós csatlakozása ügyében megszűnt az egység

Ukrajna európai uniós csatlakozásának kérdése bizonyosan nem dőlt még el, csak az, hogy az ügyben nincs egység az EU-n belül, ez az egység megszűnt – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Orbán Balázs rámutatott: az európai uniós csúcstalálkozón Magyarország egyértelműen jelezte, hogy nem ért egyet Ukrajna csatlakozásával, és jelen feltételek mellett a csatlakozási tárgyalások megkezdését elhibázottnak, korainak, indokolatlannak, előkészítetlennek gondolja.

– tette hozzá. Orbán Balázs számításai szerint legalább 75 olyan pont van még, amelyben egyhangú döntéshozatalra van szükség, tehát Magyarország hozzájárulása nélkül a folyamat nem tud továbbmenni, illetve a legvégén a magyar parlamentnek is ki kell mondania a döntő szót.

PestiSracok facebook image

– mondta. A miniszterelnök politikai igazgatója leszögezte:

A diskurzus nem is erről szólt – folytatta –, hanem arról, hogy az EU meghatározott még a korábbi, tagjelölti státusz megadására hét feltételt, amelyek közül az Európai Bizottság értékelése szerint is csak négyet teljesít Ukrajna, Magyarország szerint pedig egyik sem teljesült. Ilyen körülmények között Orbán Balázs időszerűtlennek nevezte a csatlakozási tárgyalások következő fázisba léptetését. Arról is beszélt: az uniós költségvetés ügyében Magyarország kiinduló álláspontja az, hogy nincs szükség az EU költségvetésének módosítására.

– közölte, majd hozzáfűzte: ennek ellenére több tagállam és egyes uniós intézmények, mint az Európai Bizottság vezetői, úgy gondolják, hogy módosításra van szükség.

– jelezte Orbán Balázs. Ezek között említette, hogy egyrészt a magyar emberek pénzét nem lehet Ukrajnának odaadni, másrészt Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban le kell folytatni egy stratégiai vitát, hiszen az eddigi stratégia megbukott.

– emelte ki. Megjegyezte: ilyen terheket nem fog Magyarország pluszban finanszírozni, amikor Brüsszel politikai okokból visszatartja az országnak járó forrásokat. A miniszterelnök politikai igazgatója valószínűsítette, hogy a közeljövőben tartanak egy rendkívüli európai uniós csúcsot, úgyhogy a vitás kérdéseket az addig tartó időszakban kell megoldani.

– foglalta össze. A költségvetés módosításában a migrációval kapcsolatos és az európai gazdasági versenyképességet javító többletforrásokról is van szó, és Orbán Balázs közlése szerint Magyarország már korábban is jelezte, hogy alapvetően több ponttal is egyetért. Azonban Ukrajna támogatásához vannak feltételei, ha azt az unió a költségvetésen belül szeretné megoldani. Ilyen például, hogy a támogatás legfeljebb egy évre szólhat, és a jogtalanul visszatartott források kapcsán tehernövekedést nem tud Magyarország vállalni. Orbán Balázs hangsúlyozta: csak akkor tud a 27 uniós tagállam közösen dönteni a költségvetés módosításáról, ha Magyarország felvetéseit az uniós csúcs előtti időszakban kezelik az uniós szervek, tehát egy intenzív tárgyalási időszak következik Magyarország és az Európai Bizottság, valamint Magyarország és a többi uniós tagállam között.

– zárta szavait a miniszterelnök politikai igazgatója.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.