Pesti Srácok

Szijjártó: hátra kell hagyni a képmutatást, és világos különbséget kell tenni a menekültek és az illegális migránsok között

Szijjártó: hátra kell hagyni a képmutatást, és világos különbséget kell tenni a menekültek és az illegális migránsok között

A nemzetközi közösségnek a képmutatást hátrahagyva végre világossá kellene tennie, hogy egyértelmű különbség van a menekültek és az illegális migránsok között, és ekképpen is kellene eljárni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Genfben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Menekültügyi Fórum plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll: keletről az ukrajnai háború, míg délről az Európai Unió külső határának védelme jelent komoly kihívást a most legforgalmasabbnak számító nyugat-balkáni migrációs útvonalon. Felszólalásában rámutatott, hogy a nemzetközi jog egyértelműen fogalmaz ezen a területen: ez alapján, ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni, azonban nincsen joga akár tucatnyi biztonságos államon keresztülmenni, amíg el nem éri a kiválasztott helyet.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Szijjártó Péter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendezvényén épp hazánkat nevezte a legjobb példának a nemzetközi jog tiszteletben tartására e tekintetben. Aláhúzta:

A miniszter utóbbi kapcsán sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes bevándorlók és embercsempészek rendkívül erőszakosan viselkednek: vannak, akik felfegyverkeztek, és több esetben is rálőttek a magyar határőrökre, pokollá téve a környékbeliek életét.

– figyelmeztetett. Végezetül pedig úgy összegzett, hogy a kihívások leküzdéséhez őszinteségre van szükség; végre be kell ismerni, hogy világos különbség van a menekültek és az illegális bevándorlók között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.