Pesti Srácok

Az olasz igazságügy-miniszter is kiállt a magyar bíróság önállósága mellett a magyarverő olasz antifa ügyében

null

Az olasz állam nem hagyta magára a Magyarországon bírósági eljárás alá helyezett olasz állampolgárt, és minden lehetőt megtett az érdekében, de tiszteletben tartja más állam önállóságát, a magyar bíróság önállóan dönt az ügyben – hangoztatta Carlo Nordio olasz igazságügy-miniszter a Corriere della Sera napilapban megjelent interjúban szerdán.

A miniszter visszautasította a Magyarországon letartóztatásban levő szélsőbaloldali aktivista édesapja, Roberto Salis korábbi nyilatkozatait, miszerint Róma magára hagyta őket.

– jelentette ki. Az igazságügyi tárca vezetője hétfőn találkozott Roberto Salissal és az egyik védőügyvéddel. Carlo Nordio az interjúban elmondta: a család és a védelem azt kérte, az olasz hatóságok jelezzék a magyar bíróságnak, hogy az olasz állam garanciát vállal arra, a vádlott nem szökik meg, és visszajár a magyarországi tárgyalásokra, ha az eljárás idejét Olaszországban töltheti házi őrizetben.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Carlo Nordio. Lehetetlenségnek nevezte azt, hogy a letartóztatásban levő olasz állampolgárt Olaszország budapesti nagykövetségén helyezzék házi őrizetbe. Úgy vélte, érthetetlen, hogy a védelem nem kérte azonnal a házi őrizetbe való helyezést. Megjegyezte: "az egyedüli, amit az olasz igazságügy-minisztérium tehet, és már tesz is, az a fogvatartás humanitárius és európai szabályai tiszteletben tartásának biztosítása". A magyar bíróságokon használt kéz- és lábbilinccsel kapcsolatban kijelentette, hogy kényszerítő intézkedéseket biztonsági okok vagy a szökésveszély indokol. Carlo Nordio kijelentette: vádlottakat a bíróságokon "ketrecekben is látni, mintha vadállatok lennének".

– utalt az olaszországi bíróságokon is alkalmazott gyakorlatra.

Carlo Nordio és Antonio Tajani olasz külügyminiszter hétfőn közös közleményben hangsúlyozta, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban levő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezését.

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.