Pesti Srácok

Észak-Koreában tárgyalt az orosz kémfőnök

Észak-Koreában tárgyalt az orosz kémfőnök

Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi helyzetet, a regionális biztonság kérdéseit és "az orosz-észak-koreai együttműködés elmélyítését a külső erők által gyakorolt nyomás növelésére irányuló kísérletekkel szemben". Az orosz kémszolgálat szerint a megbeszélések "meleg és barátságos légkörben zajlottak", és a feleknek egységes volt a hozzáállása a megvitatott problémákhoz. Nariskin észak-koreai látogatásáról korábban a hivatalos észak-koreai hírügynökség (KCNA) számolt be. A Phenjanban kiadott tájékoztatás szerint

A Moszkva és a Phenjan közötti együttműködés 2023 második felében élénkült fel, Kim Dzsongün észak-koreai vezető oroszországi látogatását követően, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szeptember 13-án a Vosztocsnij űrközpontban találkozott. Októberben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tett látogatást Észak-Koreában.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.