Pesti Srácok

Vádat emeltek egy szír férfi ellen, aki megszúrta hitelezőjét

null

Vádat emeltek egy többszörösen büntetett szír férfi ellen, aki 25 ezer forintos tartozás miatt szúrta mellbe szintén szír hitelezőjét – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán.

A vádirat szerint a szír férfi 2022. február 10-én a Keleti pályaudvarnál kölcsön kért 25 ezer forintot egy másik szírtől azzal, hogy még aznap visszaadja, majd egy XIV. kerületi benzinkútnál találkoztak, azonban nem akarta megadni tartozását. A sértett próbálta megakadályozni, hogy fizetés nélkül elhajtson, erre a vádlott egy éles eszközzel mellkason szúrta. A vádlott nőismerőse ezután hátulról lefogta a sértettet, akit a férfi még többször megszúrt. Ezután a két vádlott egy taxihoz ment, hogy elhagyja a helyszínt. A sértett a gépkocsi elé állt, és a szélvédőn keresztül megmutatta sérüléseit a járműben ülőknek, így a taxis is látta vérző sérüléseit, ennek ellenére nem nyújtott segítséget, inkább elhajtott. A sértettet egy ismerőse vitte kórházba.

A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban a támadás eszközére és erejére, valamint a sérülések helyére tekintettel fennállt az életveszély reális lehetősége. A Fővárosi Főügyészség a szurkálót és társát életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg, a nőt bűnsegédként, továbbá a taxist segítségnyújtás elmulasztásával. A főügyészség a támadóval és társával szemben fegyházat, illetve börtönt, a taxisofőrrel szemben pedig próbaidőre felfüggesztett fogházat indítványozott vádiratában.

Forrás: MTI; Fotó: forrasradio.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.