Pesti Srácok

Vučić: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot

null

Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára; a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a Boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt – hangsúlyozta a szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.

A szerb elnök kiemelte: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot, ezért is történnek az ilyen jellegű támadások mindig összehangoltan a média, a civil szervezetek és a különböző, nyomásgyakorlásra alkalmas – például egyházi vagy szurkolói – csoportok részéről.

– magyarázta. A nyomásgyakorlás másik módja, hogy Belgrádra mutogatnak, amikor a tavaly szeptemberben Észak-Koszovóban történt, rendőrök elleni támadásról van szó.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Aleksandar Vučić. A harmadik mód pedig a különböző "ügyek" kitalálása, amelyekben az derül ki, hogy a kétes ügyekben részt vevők mind Aleksandar Vučić partnerei voltak.

– húzta alá, majd hozzátette: az embereknek tudniuk kell, hogy ezek a támadások nem véletlenül történnek.

– szögezte le. Véleménye szerint ez a belgrádi hozzáállás nem tetszik a Nyugatnak, amely azt szeretné, hogy olyan bábkormány irányítsa az országot, mint amilyen 2012 előtt volt.

– hangoztatta Aleksandar Vučić. Mint mondta, ennek a baloldali bábkormánynak a felállítását szeretnék elérni azzal, hogy folyamatosan bűncselekményeket akarnak az ország vezetőihez kötni, hogy embertelennek állítják be az országot, és alapvetően rossz képet festenek Szerbiáról és az ott élők helyzetéről. Az európai uniós csatlakozásra váró Szerbiát kulturális, vallási és történelmi kapcsolatok kötik Oroszországhoz, és noha elítélte Moszkva Kijev elleni agresszióját, nem hajlandó csatlakozni az uniós büntetőintézkedésekhez, ahogyan Kínával sem akarja megszakítani a gazdasági kapcsolatokat.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.