Pesti Srácok

A DK és az MSZP ráindítja a Karácsony által támogatott Baranyi Krisztinára Gegesy Ferencet

A DK és az MSZP ráindítja a Karácsony által támogatott Baranyi Krisztinára Gegesy Ferencet

Ferencváros volt SZDSZ-es polgármesterét, Gegesy Ferencet indítja közös jelöltként az önkormányzati választáson a DK és az MSZP. Ezzel újabb pofont kapott Budapest hercege, Karácsony ugyanis korábban kijelentette, hogy Baranyi Krisztinát támogatja a kerületben.

Nem jött össze az összefogósdi az ellenzéknek a IX. kerületben. A DK és az MSZP ugyanis elfordult Karácsony Gergelytől és az általa támogatott Baranyi Krisztinától. Helyette egy közös jelöltet támogatnak, aki nem más, mint Ferencváros korábbi többszörös polgármestere, Dr. Gegesy Ferenc. A volt SZDSZ-es politikus indulásáról a két párt közös Facebook-oldalán számoltak be. Indoklásukban azt írták, hogy bár korábban próbáltak egyeztetni a jelenlegi polgármesterrel, Baranyi nem kért belőlük és egy saját magáról elnevezett egyesület színeiben indul a választáson. A DK és az MSZP erre válaszul kezdett aláírásgyűjtésbe és állította ki saját jelöltjét.

– írták a bejegyzésben.

PestiSracok facebook image

Nem lesz összefogósdi

A bejelentés azért is fontos, mert ez egyúttal újabb pofon Karácsony Gergelynek, aki nem sokkal korábban videóbejegyzésben jelentette ki, hogy Baranyi Krisztinát támogatja a választáson:

Ezzel tehát egyértelművé vált, hogy – amint az már korábban szóba került – az ellenzéki pártok nem ismétlik meg az összefogást Baranyi Krisztina mögött.

Egyébként a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában jelentette be Gyurákovics Andrea, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetője és kerületi elnöke, hogy Ferencvárosban ő lesz a Fidesz jelöltje és várhatóan a több, egymással hadakozó baloldali polgármester-aspiráns ellenfele. Gyurákovics a műsorban kifejtette, hogy az elmúlt négy és fél év katasztrofális volt a kerület szempontjából, hiszen hiába lett volna meg a forrás, a Baranyi Krisztina vezette szivárványkoalíció jóformán semmilyen eredményt nem ért el. Nemcsak a tudás, az akarat is hiányzott, a baloldali politikusok pedig végül olyan mértékben estek egymásnak, hogy szétszakadt a kerületet vezető koalíció: vélhetően Baranyi mellett egy jobbikos képviselő is indul, az MSZP, a DK és a Párbeszéd kihátrált Baranyi Krisztina mögül, és ki tudja, hogy milyen meglepetés várható még. A Fidesz polgármesterjelöltje kifejtette a PestiSrácok.hu-nak, hogy a ferencvárosi lakosok is érzékelik a káoszt, valamint Baranyi elzárkózását azoktól, akiket elvileg képviselni kellene, a túlárazott pályázatok, a folyamatos bírságok és az ötlettelen politika pedig érezteti hatását a kerületben. Projektként csak a szivárványos padot és a BLM-szobrot lehet megemlíteni, a bérházfelújítás csupán ígéret maradt, a belső marakodás pedig teljes anarchiába züllesztette a baloldali kerületvezetést, és megmutatta, hogy az a híres ellenzéki laboratórium valójában csupán rombolást, önzést és káoszt takar. Gyurákovics Andrea egy ütőképes, tenni akaró csapattal készül a június 9-i megmérettetésre, ahol eldől, hogy a jobb sorsra érdemes Ferencváros a további káoszt, vagy a látható fejlődést és gyarapodást választja-e. Nézzétek meg műsorunkat!

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.