Pesti Srácok

Folytatódik a bíróságon Vig Mór és társai pere, akik egy ghánai kamucégen keresztül is átvertek embereket

null

Néhány hét, és ismét bíróság áll a baloldal milliárdos korrupciós ügyének, a Lánchíd-botránynak a kulcsfigurája, Vig Mór – értesült a Mandiner. A letartóztatásban lévő exügyvéd ellen ugyanis a múltban már több büntetőeljárás indult; ezek közé tartozik az a nemzetközi csalási ügy is, amelyben hamarosan újabb tárgyalást tartanak.

Május 10-én folytatódik a bíróságon Vig Mór és társai pere. A Lánchíd-botrány kulcsfiguráját megközelítőleg negyvenrendbeli csalással vádolják. A bírósági eljárásban Vig esetében tavaly februárban már nem jogerősen döntés született: az exügyvédet, miután mindent beismert, két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. Az ítéletet azonban a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte, azzal az indokkal, hogy a sértettek tekintetében a polgári jogi igényről nem döntött az elsőfokú bíróság, amit pótolni kell. Vig ügye így visszakerült elsőfokra, majd a bíróságon a férfi pár hónapja újra elismerte a bűnösségét. A gyors ítélet azonban ezúttal elmaradt, Vignek további tárgyalásokon is részt kell vennie. A praxisától már eltiltott ügyvédnek van két vádlott-társa is, egyikük büntetett előéletű, ráadásul rengeteg csalási ügye miatt jelenleg is szökésben van, nemzetközi körözés van kiadva ellene.

A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig nyúlnak vissza, onnantól kezdve Vig és két barátja a vád szerint szervezetten, több mint fél éven keresztül összesen harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember. A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM-automatából fel is vette.

Forrás: Mandiner

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.