Pesti Srácok

Működik az ellenzéki összefogás: mindenhol indít képviselőjelöltet a hegyvidéki DK, ahol kutyapártosok indulnak

Működik az ellenzéki összefogás: mindenhol indít képviselőjelöltet a hegyvidéki DK, ahol kutyapártosok indulnak

Kifejezetten a kutyapártnak üzent hadat a DK, miután Élő Norbert, a párt kerületi polgármesterjelöltje bejelentette jelöltjeit az összes olyan egyéni választókörzetben, ahol kutyapártos jelölt indul. A DK által korábban ártalmatlanított Momentum választókörzeteiben azonban nem indít versenytársakat a DK.

Egyértelműen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt lett a DK egyetlen ellenfele Budapesten, legalábbis nehéz mással indokolni a lépést, miszerint minden olyan körzetben jelöltet állít a DK, amelyet az ellenzéki előválasztáson az MKKP jelöltjei nyertek meg. Donáth Anna, a pofozkodásból ezúttal kimaradó Momentum elnöke korábban úgy reagált az MKKP és DK közötti feszültségre, hogy szerinte az előválasztás akkor működik, ha a résztvevő pártok tiszteletben tartják az eredményét, európai módon csak így lehet politizálni. Kovács Gergely, az MKKP társelnöke egyébként a kerületben polgármesterjelöltként is megméretteti magát; a jelölését övező bohózatról ITT írtunk részletesebben. A DK ezen a poszton sem hagyta annyiban a kutyapárt sikerét: Élő Norbertet, a párt kerületi képviselőjét küldik harcba június 9-én.

Forrás: Telex, Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.