Pesti Srácok

Elon Musk: A woke-vírus ölte meg a fiamat (Videó)

Elon Musk: A woke-vírus ölte meg a fiamat (Videó)

Kendőzetelnül őszinte nyilatkozatot adott a Daily Wire-nek Elon Musk, a techguru fia, Xavier hormonkezeléséről beszélt, valamint arról, hogy a terápiát követően megfogadta, hogy elpusztítja a woke-vírust. Véleménye szerint ebben vannak előrelépések.

Elon Musk szerint a fiát "megölte" a woke-mozgalom, miután gyermeke pubertásblokkolót kapott, derül ki a Daily Wire-nek adott interjújából. A Tesla és az X tulajdonosa hozzátette: megfogadta, hogy „ezután elpusztítja a woke-vírust”. Musk szóhasználata egyébként annyiban semmiképp sem túlzó, hogy például a legtöbb felületen Elon Musk lányaként hivatkoznak a most 20 éves Vivian Jenna Wilsonra, születési nevén Xavier Alexander Muskra. A fiú Justine Wilson kanadai írónővel kötött, nyolc éven át tartó házasságából született. Mint ismert, Musknak összesen kilenc gyermeke van, köztük öt Wilsontól, kettő az énekesnő Grimestól és további kettőa Neuralink ügyvezetőjétől, Shivon Zilistől.

Vivian Jenna Wilson 2022 nyarán azzal került be a hírekbe, hogy transzneműnek vallotta magát, így nemét nőre változtatta, illetve női nevet vett fel. Sőt a nyilvánosságra került bírósági dokumentumok szerint azt állította, semmilyen módon nem szeretne többé rokoni kapcsolatban állni édesapjával, ám hogy őt miként érintették ezen nyilatkozatok, arról a közeljövőben megjelenő kötetből szerezhetünk tudomást.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Musk még tavaly, az átváltozásért pedig egy drága magániskolát, a beszédes nevű Crossroads intézményt hibáztatja, ahol az éves tandíj akár 50 ezer dollárba is kerülhet.

– mondta most Musk a Wire-nek.

–fogalmazott Musk.

https://twitter.com/realDailyWire/status/1815504648788193405

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.