Pesti Srácok

Megugrott Netanjahu támogatottsága

Megugrott Netanjahu támogatottsága

Mint ismert, október hetedikén a szervezet fegyveresei nagyszabású támadást indítottak a zsidó állam ellen. A Gázai övezetből több ezer rakétát lőttek ki, emellett az iszlamista terrorszervezet fegyveresei dél-izraeli városokban tüzet nyitottak az utcán, civileket és katonákat is túszul ejtettek. 1200 izraeli hunyt el, kétszázötven izraeli állampolgárt elraboltak.

Erre válaszul az Izraeli Védelmi Erők (IDF) ellencsapások tömkelegét hajtott végre Hamász-célpontok ellen; hadikormány állt fel; Benjámin Netanjahu kormányfő pedig kijelentette: háborúban állnak, s ennek addig nem vetnek véget, míg fel nem számolják az iszlamista szervezetet, ki nem szabadítják az izraeli túszokat. Világszerte, de hazájában is sok kritika éri a Netanjahu-féle egységkormányt.

Az egyik legfrissebb közvélemény-kutatás alapján viszont ha most tartanának választásokat Izraelben, a Likud 28 képviselői helyet szerezne a 120 fős Knesszetben. Korábban kevesebb mandátumot becsültek a Likudnak, tehát Netanjahuék támogatottsága e felmérés alapján megugrott, emlékeztet a Breitbart.

Ugyanakkor a regnáló zsidó kormányfő támogatottsága is kiemelkedik (idén az eddig mért legmagasabb szinten áll), 48 százalék szimpatizál, támogatja Netanjahut; míg riválisa, Beni Ganc volt védelmi miniszter neve mellett 28 százalék áll. Egyébként a Ganc vezette Nemzeti Összetartozás Pártja a második helyen áll, ők 16 képviselői helyet szereznének az izraeli törvényhozásban.

PestiSracok facebook image

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/AFP pool)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.