Pesti Srácok

Starmer: Nagy-Britannia mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg ez szükséges

Starmer: Nagy-Britannia mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg ez szükséges

Nagy-Britannia mindaddig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig ez szükséges - mondta Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki angliai csúcstalálkozóján.

A Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten Starmer Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett ülve mondta el felszólalását.

A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: az Oroszország jelentette fenyegetés egész Európára kiterjed. Starmer részletek nélkül hozzátette: ennek jelei közé tartozik, hogy "katonai repülőgépek hatolnak be légterünkbe, hajók cirkálnak partjaink mentén".

Keir Starmer szerint a nyugati országoknak új, nagyratörő együttműködési módozatokat kell találniuk, mindenekelőtt közösen "fel kell pörgetniük gazdaságaikat" nem csupán a katonai, hanem a gazdasági, a kiber- és az energiabiztonsági kihívásokkal szembeni védekezés miatt is. A brit miniszterelnök szerint London ennek jegyében törekszik arra, hogy új alapokra helyezze az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatrendszerét.

PestiSracok facebook image

- mondta Keir Starmer. Hozzátette: a nyugati ipari hatalmaknak sikerült csökkenteniük függésüket az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, de ezt a folyamatot most tovább kell vinni a tiszta energiaforrások meghonosítása és Ukrajna téli energiaellátásának biztosítása érdekében. Starmer szerint foglalkozni kell azzal a problémával is, hogy egyes teherfuvarozási hajóscégek segítik Oroszországot a szankciók megkerülésében.

Az embercsempészet is nagy kihívás

A brit kormányfő szerint mindemellett szembe kell szállni a szervezett európai embercsempészettel is, amely immár "nem csupán kihívás, hanem válság". Starmer kijelentette: az embercsempész-szervezetekkel szemben is a terrorizmus ellen bevetett módszereket kell alkalmazni, és erre szolgál majd a munkáspárti brit kormány által tervbe vett új határvédelmi parancsnokság.

A brit kormányfő után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szólalt fel, kijelentve: éppen az egységes európai fellépés eredményeként Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem sikerült elérnie azt a célját, hogy Európa megosztottá váljon.

- fogalmazott az ukrán elnök. Hozzátette: mindenki maga dönti el, hogy miként cselekszik és milyen örökséget hagy maga után.

Zelenszkij szerint Putyin több tízezer embert áldozott fel, de nem ért el jelentős eredményeket, és ez köszönhető a nyugati partnereknek is, akik enyhítették az általuk szállított fegyverek bevethetőségének korlátozásait az ukrán-orosz határ mentén.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy ez nem járt a háború eszkalációjával, sőt éppen ellenkezőleg, megakadályozta, hogy Putyin kiterjessze a háborút. Hozzátette: minél kevesebb a nyugati fegyverek bevetéséhez szabott korlátozás, Oroszország annál inkább törekszik majd a békére.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.