Pesti Srácok

Kezdettől aggályos volt a Gázai övezet partjaitól eltávolított ideiglenes móló működtetése és még 85 milliárd forintnyi dollárba is került

Kezdettől aggályos volt a Gázai övezet partjaitól eltávolított ideiglenes móló működtetése és még 85 milliárd forintnyi dollárba is került

Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége a tervezés szakaszában fenntartásait hangoztatta Gázai övezet tengerpartján létesített humanitárius célú ideiglenes mólóval szemben - derül ki a szervezet (USAID) belső vizsgálatából.

A keddi keltezéssel nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a szervezet legfőbb aggálya az volt, hogy nehéz lesz a kivitelezés, valamint elvonja a figyelmet a sokkal hatékonyabbnak tartott szárazföldi átkelők megnyitására vonatkozó erőfeszítésről, arról, hogy meggyőzzék Izraelt több határpont megnyitásáról.

- állapította meg a jelentés.

PestiSracok facebook image

Joe Biden elképzelése szerint a tengerfenékhez rögzített és úszó bárkákkal stabilizált kikötői móló segítségével 90 napon keresztül másfél millió nélkülöző palesztin számára biztosították volna a szükséges alapvető cikkeket. A móló végül kevesebb, mint egy hónapig működött és csupán 450 ezer embert sikerült elérni.

A USAID szerint a létesítmény kialakítása során az Egyesült Államok nem tartotta magát az ENSZ élelmezési programjával kötött megállapodáshoz sem, miszerint a Gázai övezet északi partjára kerül a móló, ahol a legtöbb a rászoruló, ehelyett az amerikai hadsereg egységei azt az övezet partvidékének középső részénél építették fel.

A kormányzati intézmény jelentésére reagálva a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Bizottságának szóvivője azt közölte, hogy a program "valódi hatással" volt a nélkülöző palesztin lakosság ellátására, a móló pedig kritikus időben része volt az amerikai kormányzat "minden követ megmozgató" erőfeszítéseinek.

A védelmi minisztérium közleményben reagált, ami szerint az ideiglenes móló elérte célját a pótlólagos segélyek bejuttatásában, a működtetés kihívásaival pedig előzetesen is tisztában voltak.

Az amerikai hadsereg mobil logisztikai rendszere (Joint Logistics Over-the-Shore Systems - JLOTS) a tervezett 90 nap helyett 20 napon keresztül volt működőképes, jórészt a tengeri és időjárási viszonyok miatt, és az azon keresztül partra szállított segélyek szétosztása is nehézségekbe ütközött.

A létesítmény elemeinek helyszínre szállítása, felépítése, majd a működtetés összesen mintegy 230 millió dollárba (85 milliárd forint) került az amerikai szövetségi költségvetésből.

Az éhínség szélére sodródott gázai lakosság humanitárius segélyezésének eszközéül szánt ideiglenes kikötői móló felépítését Joe Biden elnök március 7-én, a Kongresszus két háza előtt tartott évértékelő beszédében jelentette be.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.