Pesti Srácok

A Belügyminisztérium arra kéri a MOK elnökét, hogy fejezze be az álhírek terjesztését

null

Felszólítjuk a Magyar Orvosi Kamara elnökét, hogy fejezze be az álhírek, a valótlan információk terjesztését! -írja a Belügyminisztérium közleményében.

Az előző időszakban több egészségügyi szakszervezet és egészségügyi szakmai kamara fogalmazta meg az egységes szabályozásra vonatkozó igényét az ügyeleti idő, a túlmunka és a kötelező pihenőidők elszámolása tekintetében. Meglátásuk szerint a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem elég pontos, a munkáltatók a szabályozást eltérően értelmezik, a jogbizonytalanság pedig hátrányos az egészségügyben dolgozó munkavállalók számára.

A tárca megkezdte az új szabályozás kialakítását. Az egészségügyi államtitkárság egy döntés-előkészítő anyagot küldött meg a szakmai kamarák és a stratégiai partnerei részére a közigazgatási és a minisztériumi belső egyeztetést megelőzően, mivel továbbra is meggyőződése, hogy csak az ágazatban dolgozók véleményét figyelembe véve lehet sikeresen változást elérni egy-egy területen.

A munkaanyagra az öt partnerszervezet közül négy érdemben reagált, a Magyar Orvosi Kamara azonban nem ezt tette, hanem elárasztotta a sajtót és a közösségi médiát valótlan állításokkal.

PestiSracok facebook image

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara az orvostársadalom valódi érdekképviselete helyett továbbra is egyfajta közvélemény formáló aktorként, szakmai köntösbe bújtatja politikai töltetű megnyilvánulásait. Rejtett célja az egészségügyi tevékenység felelősség nélküli irányítása.

A döntés-előkészítő anyagról az egészségügyi államtitkárság 2024. szeptember 4-én egyeztetett a szakmai kamarákkal – köztük a Magyar Orvosi Kamarával – és stratégiai partnereivel. A szakmai fórumon egyértelművé tette, hogy a beérkezett konstruktív javaslatok alapján fogja átalakítani a korábban megküldött vitaindító anyagot.

Az elkezdődött szakmai egyeztetések folytatódnak, rendszeres szakértői és vezetői szintű egyeztetésekre kerül sor, melynek eredményeként a magyar egészségügyi dolgozók számára olyan jogi környezetet szeretnénk teremteni, melyben biztonságban érzik magukat.

A Magyar Orvosi Kamara hamis állításaival ellentétben:

- az ügyeleti óraszámra vonatkozó szabályozás nem került módosításra, sem a vállalt, sem az elrendelhető ügyeletek száma nem változik,

- az önként vállalt többletmunka megállapodással kapcsolatos előírás nem változott,

- a munkáltató az ügyelet rendes munkaidő terhére történő elrendelésével csak az egészségügyi dolgozó hozzájárulásával élhet, ezt a módosítás kifejezetten a munkavállalók kérték,

- a hatályos jogszabályi környezetben jelenleg is lehetőség van arra, hogy a munkáltatók az ügyeleti időt átminősítsék normál munkaidőre a teljes munkaidő ledolgozása érdekében. A munkáltatók ugyanakkor többször a munkavállaló terhére, etikátlanul alkalmazzák a vonatkozó jogszabályokat. A munkavállalók érdekeinek védelme érdekében ezen a területen is új, egyértelmű szabályozás kialakítására törekszünk.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.