Pesti Srácok

Izrael célzott légicsapással megölte a Hezbollah egyik vezetőjét Bejrút déli részén

Izrael célzott légicsapással megölte a Hezbollah egyik vezetőjét Bejrút déli részén

Izrael célzott légicsapással megölte pénteken a Hezbollah libanoni síita milícia egyik vezetőjét Bejrút déli részén mind egy jeruzsálemi bejelentés, mind libanoni közlések szerint.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy Ibrahim Akilt, az Irán-barát, síita milícia műveleti parancsnokát vették célba. Meg nem nevezett libanoni biztonsági források megerősítették, hogy őt érte a támadás, de vele együtt meghalt a Hezbollah elitegységének, a Radvánnak több tagja is, ugyanis együtt tanácskoztak. A légitámadásban a libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint legkevesebb nyolcan életüket vesztették és 59-en megsebesültek. Helyi hírügynökségek arról számoltak be, hogy egy gyerek is van az áldozatok között.

A Reuters hírügynökség helyi tudósítói azt írták, hogy a légicsapás idején harci gépek zaját hallották a levegőből Bejrút felett. Ibrahim Akil a Hezbollah mozgalom alapító tagja volt, és többnyire a szervezet katonai szárnyában vállalt szerepet. Az Egyesült Államok hétmillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a fejére, Izrael pedig már a 1990-es évek elején megpróbálta megölni. Bejrúti források szerint Akilt éppen péntek délelőtt engedték ki a kórházból, miután megsebesült a távközlési eszközök szintén Izraelnek tulajdonított, összehangolt keddi és szerdai felrobbantásában.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.