Pesti Srácok

Moszkvában betelt a pohár Washingtonnal szemben

Moszkvában betelt a pohár Washingtonnal szemben

Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt annyi hibát követett el az Oroszországgal való kapcsolatokban, hogy Moszkvában már betelt a pohár - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.

A közelgő amerikai elnökválasztás kilátásaival kapcsolatban, kérdésre válaszolva kijelentette:

Peszkov úgy fogalmazott, hogy előre látható az Oroszország viszonyában érvényesített irányvonal folytatása.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott. Hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió az Egyesült Államok nyomására konfrontálódik Oroszországgal, saját érdekeinek és adófizetői pénztárcájának kárára.

– mondta. Peszkov rámutatott, hogy Washington évtizedeken át következetesen fellépett Moszkva érdekeivel szemben és nyomást gyakorolt rá, de a kétoldalú kapcsolatok Biden elnöksége alatt jutottak történelmi mélypontra, és nincs kilátás arra, hogy növekedési pályára álljanak. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok az ellenkező állítások ellenére "közvetlenül részese az Ukrajna körüli konfliktusnak", ily módon nem titkoltan ellenséges álláspontot képviselve Oroszországgal szemben.

Mint mondta, a Biden-érában az amerikai fél annyi hibát követett el az Oroszországgal viszonyban, hogy a kapcsolatok "töréspontjukhoz" érkeztek és "a pohár már túlcsordult". Putyin és Biden 2021. december 7-én lezajlott videokonferencia-tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy mindkét fél részéről kemény, kompromisszummentes beszélgetés volt. Megítélése szerint "az amerikai fél részéről teljes mértékben hiányzott a készség a párbeszéd folytatására", és világossá vált, hogy nincs miről tárgyalni Washingtonnal. Peszkov nem cáfolta, hogy Biden, akkor még alelnöki minőségben, 2011-ben megpróbálta eltanácsolni az akkor kormányfői tisztséget betöltő Putyint attól, hogy elinduljon a következő évben esedékes orosz elnökválasztáson.

– tette hozzá. A szóvivő azt hangoztatta, hogy Putyin sohasem engedi meg magának, hogy tiszteletlen legyen más államok vezetőivel szemben. Peszkov elmondta: felfoghatatlannak tűnt számára, amikor Biden "gyilkosnak" titulálta az orosz elnököt, és személyesen ellenőrizte az eredeti angol szövegben, hogy nem fordítási hiba történt-e. Hangot adott feltevésének, miszerint Biden személyes rivalizálást próbált kezdeményezni a két elnök között, amiben szerinte Putyin nem venne részt. Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Donald Trumpnak, ha újból megválasztanák az Egyesült Államok elnökének, lenne olyan "varázspálcája", amellyel az ígéretének megfelelően 24 órán belül megoldaná az ukrajnai konfliktust.

– mondta Peszkov, megjegyezve, hogy ez egy, a fantázia birodalmából kapott feltételezés. Fejtegetése szerint az amerikaiak pragmatikusan már jóval a 2014-es fordulat elkezdték az "Ukrajna-projekt" megvalósítását.

– nyilatkozott a Kreml szóvivője.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kreml/Mihail Mecel

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.