Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Bahrein egyszerre tagja a globális békepárti többségnek

null

Magyarország és Bahrein egyszerre tagja a globális békepárti többségnek, amely annak ellenére létezik, hogy azt az európai fősodorbeli média folyamatosan le akarja tagadni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Manámában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bahreini kollégájával, Abdullatif bin Rasid al-Zajánival tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a világ jelenleg a veszélyek korát éli: mind Európában, mind a Közel-Keleten háború dúl.

-fogalmazott.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Majd nagyrabecsülését fejezte ki a közel-keleti régió stabilitását erősítő bahreini erőfeszítések iránt, és aláhúzta, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy békében, nyugalomban éljen a saját hazájában.

-emelte ki.

-fűzte hozzá. Szijjártó Péter ezután arra figyelmeztetett, hogy a háborús eszkaláció egyre súlyosbodó veszélye a világ újbóli blokkosodásának kockázatával jár, márpedig Magyarország és Bahrein is az együttműködésben, az összeköttetésekben hisz inkább. Kifejtette, hogy hazánk ezért azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió minél szorosabb együttműködést alakítson ki az Arab-öböl térségével, s induljanak újra a szabadkereskedelmi tárgyalások az Öböl Menti Együttműködési Tanáccsal, jöjjön létre vízummegállapodás.

-mondta. A miniszter arról is beszámolt, hogy a nap folyamán két fontos megállapodást is aláírtak. Az egyik alapján a jövő évtől kezdve évente tíz bahreini diák érkezhet állami ösztöndíjjal magyarországi egyetemekre. Továbbá megállapodás született arról is, hogy az ösztöndíjprogram keretében sportolási és tanulási lehetőségeket biztosítanak hazánkban fiatal bahreini sportolók számára - tudatta.

-húzta alá. Üdvözölte, hogy a magyar Festipay komoly szoftverfejlesztési beruházást hajt végre Bahreinben, ennek része, hogy a cég fogja biztosítani a készpénzmentes fizetési szolgáltatásokat a Forma-1 helyi futamán, majd ezt referenciaként használva remélhetőleg más eseményeken is. A beruházást a magyar kormány egymillió euróval támogatja. Ugyancsak jó hírnek nevezte, hogy célegyenesbe jutottak a Mol itteni beruházásáról szóló tárgyalások, ekként a magyar vállalat biztosíthatja majd a technológiát egyes olajmezők hatékony, környezetkímélő kitermeléséhez. Emellett tájékoztatása szerint hamarosan arról is megállapodás születhet, hogy a Mol és helyi partnere gumibitumen-gyárat építsen az országban.

Forrás/fotó: MTI