Pesti Srácok

A fogyasztóvédelem előtt lehet a Tisza Párt alelnökének, Radnai Márknak botránya

A fogyasztóvédelem előtt lehet a Tisza Párt alelnökének, Radnai Márknak botránya

A Magyar Péter közeli bizalmasának számító, Tisza-párti alelnök, Radnai Márk még a közéleti szerepvállalása előtt, hangzatos ígéretek kíséretében indította el a színházi előadások online-közvetítésével foglalkozó üzleti vállalkozását. A SzínházTV Produkciós Kft. azonban feltételezhetően jó ideje nem nyújtja az ügyfelei által elvárt szolgáltatást, sőt, a fogyasztói jogok védelmét biztosító alapvető garanciális szabályoknak sem tehet eleget – írja a Tűzfalcsoport olvasói információkra hivatkozva.

– teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport.

Attól is írnak, hogy a SzínházTV Produkciós Korlátolt Felelősségű Társaság kezdetben sokat ígért ügyfeleinek: „Bárhol is legyél, nem maradsz le kedvenc színházad darabjairól”. A cégben vezető tisztségviselőként eljáró Radnai emellett számos interjúban személyesen is nagyratörő tervekkel és küldetéstudattal népszerűsítette üzleti vállalkozását a közönség számára.

PestiSracok facebook image

Egy lapnak például úgy nyilatkozott, hogy szerinte a SzínházTV a szakma mellett „a nézőknek is jót fog tenni”, célkitűzésük pedig, hogy „minőségi színházat közvetítsenek”.

Az ügyvezető az interjúban még sajnálatát is kifejezte amiatt, hogy „egy világjárvány kellett hozzá, hogy a szakma felismerje az ebben rejlő lehetőségeket”.

– olvasható a bejegyzésben.

A Tűzfalcsoport kereste a SzínházTV Produkciós Kft. 2023-as beszámolóját is, ám annak közzétételére a vonatkozó törvényi kötelezettség ellenére, mind a mai napig - vagyis több hónappal a közzétételi határidőt követően - sem került sor. A cégnyilvántartás adataiból az viszont kiderült, hogy Radnai cégére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024. január 8-i hatállyal végrehajtást rendelt el.

Mindeközben - nem sokkal a SzínházTV Produkciós Kft.-velszembeni végrehajtás elrendelésének időpontját követően - Radnai Theatroo Digital Kft. néven indított új startupot a „SzínházTV ötletének tovább gondolására”.

A teljes írás ITT olvasható; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.