Pesti Srácok

Péter, te mondd, hogy kormányváltás, a te hangod mélyebb - interjú Márki-Zay Péterrel

Péter, te mondd, hogy kormányváltás, a te hangod mélyebb - interjú Márki-Zay Péterrel

Kamala Harrisre szavazna, ha amerikai állampolgár lenne, szerinte Magyar Péter és a pártja ugyanazt mondják most, amit mondott ő és a mögötte állók 2022-ben, csak a Tisza vezetőjének mélyebb a hangja. Márki-Zay Péter a hirado.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, miért várt Hódmezővásárhelyen a megszorításokkal a választásokig? A polgármester azt állította: már fideszes politikusok mondják neki, hogy 2026-ban le kell váltani a Fideszt, mert különben az országnak vége.

Martí Zoltán, az MTVA online igazgatója készített interjút Márki-Zay Péterrel. A Mindenki Magyarországa Néppárt elnökét mindenekelőtt a júniusi választásról faggatta: ugyan újra Hódmezővásárhely polgármesterének választották, ám a pártja országos szinten kevesebb szavazatot kapott, mint ahányan az általa vezetett városban élnek. Az interjúalany ezt Magyar Péter feltűnésének és sikerének tudta be. A Tisza Pártot, hasonlóan a sajáthoz, jobbközéppártnak definiálta. Annak vezetőjét pedig, szemben Vona Gáborral, Ungár Péterrel vagy a Mi Hazánkkal, nem tartja a Fidesz emberének, illetve bábjának. Mint fogalmazott,

ahhoz, hogy őt bármilyen szinten is a kormánypárt ügynökének tartsuk. Márki-Zay Péter kérdésre válaszolva elmondta: érez némi elégtételt, amikor szemtanúja lehet Gyurcsány Ferenc és pártja háttérbe szorulásának. A polgármester amúgy meg van róla győződve, hogy 2022-ben a DK elnöke lepaktált, együttműködött Orbán Viktorral, akit Brüsszel és az amerikai kormány is hozzásegített a választási győzelemhez.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Persze ebben a propaganda is nagy szerepet játszott, folytatta, aminek révén azokat a hazugságokat sikerült elhitetni milliókkal, hogy „háborút akarnánk, bevándorlást akarnánk, a gyermekeket nem védenénk meg”. A pártelnök az interjúban többször elismételte, hogy a kormánnyal ellentétben ők valójában békepártiak, gyermekvédők és migránsellenesek. „Mi nem engedtünk volna szabadon ezerszámra embercsempészeket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Orbán Balázs szavaival ellentétben megvédenék a hazát. „Aki azt mondja, hogy nem állna ellent, és beengedné az oroszokat, az hazaáruló” – szögezte le.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az egykori miniszterelnök-jelölt azt gondolja, hogy Magyarország akkor tud most már fölfele emelkedni, ha – mint fogalmazott – ezeréves történelmünk legkorruptabb kormányát le fogják váltani. „Az elmúlt két évben úgy látom, hogy már fideszes politikusok mondják nekem, hogy ’26-ban le kell váltani a Fideszt, mert különben az országnak vége. Én úgy látom, hogy ma megérett a helyzet, és akár ’26-ban, akár előbb, akár utóbb, de ennek a korrupt rendszernek egyszer vége lesz, lesz elszámoltatás, és reméljük, hogy utána végre tényleg el tudunk kezdeni hazát építeni, és nyugati demokratikus jogállamot, gazdagodó országot építeni” – jelentette ki, és hangot adott annak a véleményének is, hogy

Arra a kérdésre, hogy bármi áron támogatja-e a Tisza Pártot, Márki-Zay Péter azt mondta: ameddig esélyesek a kormányváltásra, addig támogatni fogja őket. Arról is beszélt, szeretné, ha „a tisztesség mellett egy kormányzóképességet, hitelességet mutató széles körű társadalmi bázist megszólítani és mozgósítani képes szövetség” szállna versenybe 2026-ban, azt támogatná. Többek között ezért is támogatja a Tisza Pártot annak ellenére, hogy sok mindenben nem ért velük egyet. Megismételte azt, amelyet az interjú egy korábbi pontján már kifejtett, hogy

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ugyanakkor beszélt arról is, hogy tanácsos lehet elválasztani a taktikai és az erkölcsi, viselkedésbeli részt, valamint szerinte Magyar Péter is belátja azokat a hibáit, amelyeket korábban maga is kritizált. Szóba került Magyar Péter radikális, egymillió forintos minimálbér-emelésre vonatkozó javaslata is, ezzel kapcsolatban Hódmezővásárhely polgármestere úgy fogalmazott:

Kijelentésével a polgármester utalt arra, hogy a radikális minimálbér-emelés csődbe vihetné a gazdaságot. Ahogy fogalmazott: a populizmust akkor sem támogatja, ha az ellenzék részéről vetik fel, mégis szavazna egy populista pártra (vélhetően Magyar Péterékre), mivel szerinte „ez a párt nyugodtan mondhat ilyeneket, úgysem fogják megcsinálni”. És hozzátette, ugyanakkor erkölcsi kötelezettségnek tekinti a Tisza Párt támogatását, mert ebben látják egyelőre a kiutat.

Forrás: hirado.hu; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.