Pesti Srácok

Zachernek kellene legjobban tudnia, milyen, amikor egy fiatal túladagolásban meghal– kemény üzenetet kaptak a droglegalizáció támogatói

null

A nagy magyar kannabiszper, azaz a French Bulldog-ügy tanulságairól írt legfrissebb elemzésében a Drogkutató Intézet (DKI). Az ügy 2020. szeptemberére nyúlik vissza, amikor megnyitotta kapuit az első coffee shop Magyarország belvárosában, azt állítva, hogy kifejezetten olyan termékeket árulnak, amely a megengedett, 0.2%-os THC-tartalom alatt van, amit persze papírokkal, engedélyekkel is igazolni tudnak. Ez természetesen nem volt igaz, a boltot becsukatták a hatóságok, a per azonban még mindig nem zárult le, a droglegalizáció szószólói pedig kiálltak a bolt mellett.

A DKI szerint érdemes megnézni, kik azok az állítólagos szakemberek, akiket megszólaltattak az ügyben az elmúlt években. Megemlítik például Kardos Tamást, a Társaság a Szabadjogokért (TASZ) drogpolitikai szakértőjét, aki minden megnyilvánulásában erősen sugallja, hogy a marihuána fogyasztása nemhogy nem rossz, de kifejezetten jó, kis mértékben még hasznos is. Ebben az esetben sem volt képes többet mondani, „Ez a virágzat, amely 0,2 százalék alatt tartalmaz THC-t, nem veszélyes.”, és a további megnyilvánulásaiban ebben az ügyben leginkább a magyar hatóságok átláthatatlan szabályozásáról beszél.

A cikk azonban kemény üzenetet küld dr. Zacher Gábornak is, aki „már egy ideje kardoskodik az orvosi marihuána legalizálása mellett”, még úgy is, hogy nem egy vagy két fiatalt látott a kábítószer miatt meghalni.

PestiSracok facebook image

– szögezte le az írás.

A teljes írás ITT olvasható.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még