Pesti Srácok

Az amerikai hadseregben szolgált, de iszlamista lett a New Orleans-i merénylő

Az amerikai hadseregben szolgált, de iszlamista lett a New Orleans-i merénylő

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleans-ban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes - közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerdán este. A halottkémi hivatal közlése szerint 15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül. A sebesültek száma - a korábbi tájékoztatások szerint - meghaladja a 35-öt.

A nyomozóhatóságok közölték, hogy a támadáshoz használt kisteherautóban az Iszlám Állam zászlóját találták meg. A New Orleans történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten elkövetett terrorcselekményhez használt járműben fegyvereket, valamint csőbombákat is találtak. A támadás elkövetőjeként az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Samszúd din Dzsabbart nevezte meg a hatóság képviselője a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Később nyilvánosságra került információk szerint a 42 éves férfi katona volt az amerikai hadseregben, és 2009 februárjától 2010 januárjáig Afganisztánban is szolgált, ezt követően pedig 2020-ig a hadsereg kötelékében informatikusként dolgozott. Több katonai kitüntetéssel szerelt le.

A vizsgálatot vezető Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feltételezése szerint nem magányos elkövetőről van szó, hanem terroristasejt állhat a háttérben. Közölték azt is, hogy New Orleans belvárosából videófelvételek vannak három férfiról és egy nőről, aki a jelek szerint robbanóeszközöket próbált elhelyezni. A felvételek elemzése tart, a feltételezett tettestársak ellen hajtóvadászatot ígértek, és a lakosság segítségét kérték.

New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán, nem sokkal 3 óra után hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverrel tüzet nyitott, a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, din Dzsabbar életét vesztette.

PestiSracok facebook image

Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója hangsúlyozta, hogy a támadás helye, a Bourbon Street rendőrségi műveleti helyszín, ezért zárva tartják, és egyben veszélyhelyzetet hirdetett ki New Orleans-ra. LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közölte, hogy fokozták a biztonsági intézkedéseket, így az emberek védelmére emelt barikádokat. Anne Kirkpatrick, a Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud".

Joe Biden elnök közleményben nyilvánított részvétet az áldozatok hozzátartozói felé, és minden szövetségi forrást megígért a nyomozáshoz, valamint azt hangoztatta, hogy az erőszakra nincs igazolás. Donald Trump leendő elnök közleményében szintén részvétet nyilvánított, és a "puszta gonosz" megjelenésének nevezte a történteket. Hivatalba lépése után intézkedéseket ígért és azt, hogy New Orleans minden támogatást megkap a vizsgálathoz és a következmények felszámolásához.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/AP/Gerald Herbert

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.