new orleans
GEOrgPOLITIKA – Az Iszlám Állam nevében gyilkolt New Orleansban a terrorista
Egy férfi szilveszter éjjelén New Orleans éjszakai negyedében egy kisteherautóval belehajtott egy embertömegbe. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a támadást iszlamista indíttatású volt. A halálos áldozatok száma 15-re emelkedett. Joe Biden amerikai elnök szerint a New Orleans-i autós merényletet követően egyre több bizonyíték van arra, hogy iszlamista indítékról van szó. Az elkövető egy volt amerikai katona az autóban megtalálták az Iszlám Állam zászlóját.Az amerikai hadseregben szolgált, de iszlamista lett a New Orleans-i merénylő
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleans-ban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes - közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerdán este. A halottkémi hivatal közlése szerint 15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül. A sebesültek száma - a korábbi tájékoztatások szerint - meghaladja a 35-öt.Robbantani is akart egy ünneplő tömegbe hajtó férfi New Orleansban
New Orleansban legkevesebb 10 ember meghalt és sokan megsebesültek, mert autó hajtott az ünneplő tömegbe a város népszerű főutcáján szerdán hajnalban. Az FBI helyi irodájának tisztségviselője közölte, hogy egységei a támadáshoz használt járműben robbanóeszközt is találtak.Kényszerleszállást hajtott végre a volt amerikai elnököt szállító repülőgép
Kényszerleszállást hajtott végre a Donald Trump volt amerikai elnököt szállító repülőgép a múlt hét végén az egyesült államokbeli New Orleansban, miután az egyik hajtóműve meghibásodott – közölték szerdán a politikus környezetéből. Donald Trump szombaton repült vissza a floridai Palm Beachen lévő luxusotthonába, miután a délkelet-louisianai városban beszédet tartott a Republikánus Párt adományozói előtt.Három ember meghalt egy New Orleans-i fegyverboltban kirobbanó tűzharcban
Három ember meghalt, miután tűzharc tört ki egy külvárosi fegyverboltban az Egyesült Államok déli részén, New Orleansban – közölte a helyi rendőrfőnök. Többen – a fegyverbolt eladói és az ott tartózkodó vásárlók – viszonozták a tüzet, és lelőtték a támadót, akinek indítéka nem ismert.Ajánljuk még