Pesti Srácok

Fogalma sincs a biztonságról New Orleans sokszínűségi kvótával kinevezett rendőrfőnökének

null

Nem fogják kitalálni, hogy kicsoda New Orleans rendőrfőnöke, és annak idején miért került a testülethez. Ahogy azt sem sejthetik, hogy mennyire volt képben a város biztonságával kapcsolatban, amikor a 15 ember életét követelő terrorcselekmény megtörtént. Elöljáróban annyit, hogy akinek meg kellett volna védeni az embereket a városban, az nem más, mint Anne Kirkpatrick, aki nagyon meg akarta úszni, de nem tehette meg végül, hogy ne nyilatkozzon a sajtónak. Tette mindezt a híres amerikai egyetemi amerikai futball-mérkőzés, a Sugar Bowl előtt.

A sajtótájékoztatón a rendőrfőnök elmondta, hogy minden rendben, a város „nagy létszámú rendőri jelenléttel” biztosítja a lakók és turisták biztonságát, most, hogy a terrorcselekmény már bekövetkezett és emberek haltak meg. Ami ennél még cikibb volt, az Kirkpatrick kordonokkal kapcsolatos megszólalása. Kiderült ugyanis, hogy fogalma sincsen arról, hogy honnan és mikor érkeztek a betonszerkezetek, amelyek a hasonló esetek ellen kellene / kellett volna, hogy megvédjék az embereket.

– válaszolta a rendőrfőnök egy újságírói kérdésre azzal kapcsolatban, hogy honnan hozták a barikádokat.

PestiSracok facebook image

Ez még nem minden. Ha valakinek gyanús lenne, hogy hogyan lehet egy ennyire inkompetens ember rendőrfőnök, akkor elég csak a nyugaton népszerű DEI-programra gondolni. Mert bizony a sajtótájékoztató után újra reflektorfénybe került Kirkpatrick szakmai múltja, különösen az, hogy jelentős szerepet játszott a „Diversity, Equity, and Inclusion”, vagyis a Sokszínűség, Egyenlőség és Befogadás program népszerűsítésében. Többek között az FBI számára tartott képzéseket a „bias and diversity” (elfogultság és sokszínűség) témakörében.

Kirkpatrick a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Végrehajtó Vezetői Szövetségének (FBI-LEEDA) nemzeti oktatójaként dolgozott. Ebben a szerepben vezetői képzéseket tartott közép- és felsővezetői szintű rendészeti tisztviselők számára az Egyesült Államokban. Az általa oktatott témák közé tartoztak az „elfogultság és sokszínűség”, valamint az „érzelmi intelligencia” témák, amik a rendőri munka során kimondottan fontosak. Ja, nem.

Kirkpatrick oktatói tevékenységével fontosnak tartotta hozzájárulni ahhoz, hogy "a rendészeti vezetők jobban megértsék és alkalmazzák a DEI elveit munkájuk során."

A rendőrfőnök egyébként régi vágású szivárványos. Már 2007-ben Spokane-i rendőrfőnökként interjút adott a Q View Northwest magazinnak, amely a meleg közösség számára készült. Az interjúban kifejezte elkötelezettségét a közösség iránt, és hangsúlyozta a rendőrség és a meleg közösség közötti kapcsolat erősítésének fontosságát. Kirkpatrick annak idején támogatta a rendőrök számára szervezett „implicit elfogultság” tréningeket is, amelyek célja a rendőrök tudatosságának növelése és az előítéletek csökkentése volt. Ezek a kezdeményezések részben a BLM mozgalom követeléseihez igazodtak.

Tegye fel a kezét, aki meglepődött!

Fotó: X

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.