Pesti Srácok

Mondhatni, ideje volt...- Budapest kormányhivatala követeli Kiss Lászlótól, hogy fizesse vissza a börtönben felvett fizetését

null

Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza – jelentette be Sára Botond Budapest főispánja csütörtökön reggel a Facebook-oldalán.

A közzétett videóban a főispán úgy fogalmaz, hogy Kiss László, Budapest III. kerületének baloldali polgármestere tavaly nyár óta van letartóztatásban, mert a gyanú szerint kenőpénzt fogadhatott el.

– mondta, majd hozzátette, Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Sára Botond.

Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint Kiss László még a 2019-es polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott céggel. A munkát nem a szerződő cégek, hanem más társaságok teljesítették, a szerződésben vállalt árnál olcsóbban.

Ismeretes, Kiss László politikai fogolynak tartja magát, amiről Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) budapesti elnöke kijelentette:

A Pofosz budapesti elnöke hangsúlyozta: bár még nincs bírósági ítélet, de Kiss László esetében semmiképpen sem lehet arról beszélni, hogy az őrizetbe vett kerületvezető politikai fogoly lenne. – Nem véletlen a vád, és ma a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságokon már nem olyan emberek ülnek, mint 1960-ban és előtte. Teljes szívvel-lélekkel elítélem, amit Kiss László tesz, mert ez a magyar nemzet becsapása! Nem tehet meg mindent egy politikus csak azért, mert ő a polgármester vagy az alpolgármester – mondta Szalay Zoltán.

A III. kerület vezetője mindezek ellenére sem tágít attól, hogy politikai elítéltként sajnáltassa magát. Legutóbbi üzenetében kifejezte: szolidaritást vállal Fekete-Győr Andrással és Szarvas Koppány Bendegúzzal, akiket szerinte szintén politikai koncepciós perben hurcoltak meg - írja a Magyar Nemzet.

(MTI / Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.