Pesti Srácok

Hétköznapi történet: kiszabadult pénteken a börtönből, lerészegedett élettársával, összeverekedtek, az asszony leszúrta (videó)

Mondhatni hétköznapi történet az alkohol gyilkos hatásairól. Néhány órával meggyilkolása előtt szabadult pénteken a börtönből az a 60 év körüli férfi, akit élettársa szúrt halálra szombaton hajnalban Szegeden. A pár nagy valószínűség szerint lerészegedett a gyilkosság éjszakáján. összeverekedtek, majd az asszony halálra szúrta két méteres, rendkívül agresszív élettársát. A szomszédok szerint mindig zengett a ház a pár veszekedésétől, amikor a férfi éppen szabadlábon volt.

Néhány órával korábban szabadult a börtönből az a férfi, akit szombaton este halálra késelt az élettársa Szegeden – tudta meg a Tények. Az este folyamán feltehetően mindketten lerészegedtek. Szombaton este vélhetően mindketten lerészegedtek, összevesztek, a vita dulakodássá fajult. A nő kést ragadott és halálos sebet ejtett a frissen szabadult férfin. A mentők már nem tudtak segíteni a megkéselt férfin.

A hatóság lepecsételte a gyilkosság helyszínén, a bejárati ajtót (Fotó: MW/Délmagyar)

A szomszédok elmondása szerint az áldozat korábban többször is erőszakosan viselkedett, és rendszeresen bántalmazta a nőt. A tragédia estéjén is veszekedtek, ám ezúttal a nő nem tűrte tovább. A hatóságok megkezdték a nyomozást, hogy pontosan mi vezetett a végzetes éjszakához, de az elsődleges információk szerint az ügy hátterében régóta fennálló bántalmazás és egy elfajult vita állhat - közölte a Délmagyar.

PestiSracok facebook image

A nőt emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, várhatóan ma döntenek a letartóztatásáról.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.