Musk miatt perelték be az amerikai pénzügyminisztériumot

Van annak egy diszkrét bája, amikor egy "civil" szervezet megsértődik azon, hogy egy kormányzati szerv kormányzati adatokhoz fér hozzá. Nem akarunk itt messzemenő következtetéseket levonni, de azért kíváncsiak vagyunk arra, hogy ki áll a mögött a Public Citizen elnevezésű csoport mögött, akik most pert indítottak az amerikai pénzügyminisztérium ellen, de ötleteink azért lennének...
A The Verge számolt be arról, hogy a Public Citizen elnevezésű "civil" szervezet pert indít Donald Trump kormánya, egész pontosan az amerikai szövetségi pénzügyminisztérium ellen, amiért az Elon Musk vezette DOGE számára elérhetővé tették a szövetségi állam fizetési rendszereit. Azzal most nem is foglalkoznánk, hogy éppen a "Nyilvános Állampolgár" elnevezésű csoportnak van problémája azzal, hogy egy kormányzati szerv kormányzati adatokhoz fér hozzá (csak megemlítenénk az enyhe áthallást azzal, hogy az Átlátszó is tiltakozott az átláthatósági törvények ellen).
Nézzünk inkább a dolgok mögé. Miért is zavarhat egy NGO-t, hogy kiderül, milyen finanszírozásai vannak az állami szervek bizonyos alegységeinek? – kérdezhetnénk, de a válasz egyszerű: a Trump-kormányzat nem titkolt célja, hogy visszaszorítsa a mélyállam befolyását az USA irányításába, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy egy hasonló átláthatósági rendelet kiket zavarhat. A dolog külön érdekessége, hogy Musk egyik ígérete már a kampány alatt az volt, hogy felszámolja a feleslegesnek ítélt állami munkahelyeket, csökkenti a kormányzati dolgozók számát, Trump pedig felfüggesztette az NGO-k számára folyósított kifizetéseket. A szálak tehát összeérnek, elkezdődött a hálózatok felszámolása, ők pedig küzdenek, mint malac a jégen, ahol színes forradalmakkal nem tudnak, ott majd perekkel.
Forrás: Verge; Fotó: MTI/EPA pool/Tolga Akmen
